Bagota Béla filmje, a Valan két díjat nyert Portóban

Kultúra - 2020-03-09

Bagota Béla első mozifilmjével, az erdélyi havasok között játszódó Valan - Az angyalok völgye című krimivel két díjat nyert a zsánerfilmek rangos nemzetközi filmfesztiválján Portóban.

Az alkotás a 40. Fantasporto nemzetközi filmfesztiválon a hétvégén a legjobb rendező és a legjobb forgatókönyvíró díját is megkapta a szakmai zsűritől. Az elismeréseket a rendező, Bagota Béla személyesen vette át - közölte a Nemzeti Filmintézet hétfőn.

A film feszült és szívszorító lélektani krimi, amelynek fő helyszíne Valan, a hólepte erdélyi bányaváros. Péter (Krisztik Csaba) nagyvárosi rendőrként emberkereskedők után nyomoz. Életét annak szenteli, hogy eltűnt lányokat találjon meg. Minden megmentett lányban valahol a saját húgát látja, akinek évekkel ezelőtt nyoma veszett szülővárosukban, a romániai forradalom káoszában felbolydult Valanban. Péter egy telefonhívás miatt kénytelen visszatérni az erdélyi bányavárosba, amikor felvetődik a gyanú, hogy testvére holtteste került elő a hófödte fenyvesek között. A múltba vezető nyomozás útvesztőjében a férfinek nemcsak a várost fojtogató bűnözéssel kell megküzdenie, hanem saját démonaival is.

Bagota Béla 2010-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, majd számos nagyszabású magyar és nemzetközi produkcióban dolgozott. Első mozifilmje, a Valan - Az angyalok völgye a Mátrix Film produkciójában, Kántor László producer vezetésével készült a Nemzeti Filmintézet támogatásával. A Valant a hazai mozikban tavaly novemberben mutatta be a Mozinet, a nemzetközi premier a 2019-es varsói filmfesztiválon volt.