Berlinale - Az Arte is támogatja Enyedi Ildikó új filmjét

Kultúra - 2018-02-20

- Az Arte német-francia közszolgálati kulturális televízió is támogatja Enyedi Ildikó Feleségem története című új filmjének gyártását, az alkotás főszereplője pedig egy világsztár, a francia Lea Seydoux lesz - mondta Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója kedden a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale).

Az Arte képviselői az alap hétfő esti fogadásán jelentették be, hogy támogatják a Testről és lélekről című munkájával Oscar-díjra jelölt, és a tavalyi Berlinalén a fődíjjal, Arany Medvével kitüntetett rendező új filmjét. Az Arte nemcsak a költségvetéshez járul hozzá, hanem műsorra is tűzi majd Enyedi Ildikó alkotását- mondta Havas Ágnes.

A napokban vált véglegessé az is, hogy a Feleségem története című Füst Milán-regény alapján készülő filmben a többi között az Adéle élete című filmből ismert Léa Seydoux alakítja Lizzy-t, a holland hajós, Störr kapitány feleségét - mondta Havas Ágnes.

Hozzátette, hogy Enyedi Ildikó az idén is szerepel a Berlinalén, első nagyjátékfilmje, Az én XX. századom felújított változatának világpremierjét a szemle klasszikusokat felvonultató sorozatában (Berlinae Classics) tartják kedd este, a rendező és az operatőr, Máthé Tibor jelenlétében. A vetítésre egy nap alatt elkelt az összes jegy.

Bogdán Árpád Genezis című filmjének világpremierjéről elmondta, hogy a Berlinale szerzői filmeket és innovatív zsánerfilmeket bemutató Panorama Special szekcióban szereplő munkát nagyon jól fogadta a közönség, és máris meghívást kapott több nemzetközi fesztiválra. A Genezis így "szép siker" a magyar filmgyártásnak.

A Berlinale magyar szempontból az idén is "színes és pezsgő" - mondta Havas Ágnes, rámutatva, hogy nemcsak magyar filmek kaptak lehetőséget, hanem magyar fiatalok is. Így a fesztivál Berlinale Talents nevű tehetséggondozó programjába három magyar alkotót is meghívtak, Csémy Balázs színészt, Tálas Zsófia vágót és Puskás Lilla filmkritikus-újságírót, a tíz legígéretesebb feltörekvő európai színészt bemutató Shooting Stars programban pedig Tenki Réka, a budapesti Örkény Színház társulatának tagja szerepel.

A Berlinale a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja. A vasárnapig tartó szemlén 78 országból 385 filmet mutatnak be és 949 vetítést tartanak. Az Arany Medvéért és a különböző alkotói kategóriákban odaítélt Ezüst Medve díjakért 19 nagyjátékfilm versenyez.