- A francia filmakadémia úgy döntött, hogy erőszakkal vádolt művészek nem vehetnek részt a legjelentősebb francia filmes elismerésnek számító César-díjak következő átadóján.
"Az áldozatok iránti tisztelet nevében (még feltételezettek esetén is gyanúsítás alapján, vagy nem jogerős ítélet esetében is) az a döntés született, hogy nem helyezzük reflektorfénybe azokat, akiket az igazságszolgáltatás erőszakos cselekménnyel gyanúsít" - írta közleményében a filmakadémia.
A döntés értelmében ha egy César-díjra jelölt művészről kiderül, hogy gyanúsított vagy elítélték erőszakos, elsősorban szexuális jellegű cselekmény miatt, nem kap meghívást a február 25-i díjkiosztóra, és az ahhoz kapcsolódó eseményekre.
"Ez a kizárás természetesen azt is jelenti, hogy az érintett személy nevében más sem beszélhet ezeken az eseményeken, még akkor sem, ha a César-díjat ő kapja meg" - jelezte a filmakadémia.
A döntés előzménye, hogy a legígéretesebb színész díjára jelölt Sofiane Bennacer ellen novemberben eljárás indult nemi erőszak és szexuális bántalmazás vádjával. A cannes-i fesztiválon nagy sikert aratott Les Amandiers című film egyik főszerepét alakító 26 éves színész nevét a botrány kirobbanásakor a filmakadémia visszavonta a jelöltek listájáról, és jelezte, hogy a közeljövőben módosítani kívánja a César-díjak szabályzatát.
A színész tagadja a vádakat, míg a film rendezője, Valeria Bruni-Tedeschi, aki Sofiane Bennacer jelenlegi élettársa, "médialincselésnek" nevezte, hogy a korábbi feljelentésekről a film bemutatójának napjának adott hírt a sajtó. A rendezőnő szerint az ártatlanság vélelme megilleti filmje főszereplőjét.
Sofiane Bennacer ellen több volt élettársa is feljelentést tett nemi erőszak és szexuális bántalmazás vádjával az elmúlt hónapokban, ami a filmrendező Roman Polanski vagy a színész Gérard Depardieu ellen felmerült gyanúk kapcsán fellobbant közéleti vitákhoz hasonló botrányt robbantott ki a francia közéletben.