Csaknem 40 koncertet kínál a Debreceni Egyetemen

Kultúra - 2014-09-15

Csaknem 40 hangversenyt kínál a 2014/2015-ös évadban a Debreceni Egyetem zeneművészeti kara, a programban szólisták fellépése mellett szimfonikus zenekari koncertek is szerepelnek - mondta el Duffek Mihály dékán a rendezvényekről tartott hétfői sajtótájékoztatón.

    A Konzervatóriumi esték című sorozat szeptember 27-én indul a csaknem egy éve elhunyt Kányási József oboaművész, főiskolai tanár tiszteletére szervezett emlékhangversennyel. Októberben lesz a Sonus Ütőhangszeres Együttes hangversenye, novemberben Fenyő Gusztáv zongoraestje.

    Az oktatók és növendékek mellett külföldi vendégművészeknek is bemutatkozási lehetőséget nyújtanak, így például november 22-én a szerb Gordan Tudor játszik szaxofonon.

    Immár 22. alkalommal rendezik meg az Universitas Hangversenysorozatot - közölte Váradi Judit dékánhelyettes, hozzátéve, hogy az első fellépő a Kelemen-kvartett lesz október 7-én. Önálló esten mutatkozik be a pályafutásának 40. évében járó Matuz István fuvolaművész, de hangversenyt ad az Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekar is. A sorozatot április 16-án a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Szimfonikus Zenekarának hangversenye zárja.

    Debrecen testvérvárosa, Nagyvárad mellett Nagykárolyban és Szatmárnémetiben is koncerteznek a debreceniek, csakúgy, mint Hajdú-Bihar három vidéki városában: Hajdúdorogon, Hajdúnánáson és Berettyóújfaluban - derült ki a tájékoztatón.