Csokonai Díjas: Asbóth Anikó bábművész, a Vojtina Bábszínház igazgatója és művészeti vezetője.

Kultúra - 2018-10-23

Asbóth Anikó bábművész a társulatnak több mint negyven éve tagja. Diplomáját 1981-ben a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán szerezte mint tanító-népművelő, majd a Budapest Bábszínház bábszínész-képző stúdiójában szerzett bábszínész szakképesítést. Direktori munkássága mellett gyakori szereplője a bábszínház előadásainak.

Direktori munkássága mellett gyakori szereplője a bábszínház előadásainak.​Fotó Miskolczi János

A Magyar Bábművészek Szövetségének elnöke, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanácsának tagja. A már évek óta hagyományosan megrendezett Idesüss a figurásra! és az Itt a vége, fuss el véle! című évadnyitó és -záró rendezvények megvalósításához nagyban hozzájárul rendezői tevékenységével. Munkássága elismeréseként 2014-ben Magyar Arany Érdemkeresztet kapott, 2017-ben Blattner Géza- és Debrecen Kultúrájáért Díjban részesült.