- Csontváry Kosztka Tivadar Teniszező társaság című festménye is szerepel a csütörtökön kezdődő Art and Antique művészeti vásáron, amelyen csaknem negyven kortárs és klasszikus galéria, aukciósház és műtárgykereskedő várja az érdeklődőket vasárnap estig a Bálna Budapest Rendezvényközpontban.
Csontváry korai korszakából való műve a Virág Judit Galéria standjánál tekinthető meg - hangzott el az esemény szerdai sajtótájékoztatóján.
Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze szenzációnak nevezte Csontváry Teniszező társaság című művét. Mint mondta, a Csontváryra nem jellemző vidám és játékos festmény színhasználatában és egyes kompozíciós megoldásaiban már fellelhetők a későbbi monumentális tájképek.
Kelen Anna felhívta figyelmet a Teniszező társaság kalandos útjára. A kisméretű festmény először az 1920-as években bukkant fel a szakirodalomban, Lehel Ferenc, Csontváry egyik első monográfusa írt róla, "kisméretű, bájos festménynek" nevezve Csontváry művét. A kép később Szlovákiába került, majd hét évtizedre eltűnt a szakértők elől. A kép a kétezres évek elején tért vissza Magyarországra - mondta a művészettörténész, hozzátéve, hogy azóta valamennyi Csontváry munkásságát bemutató kiállításon szerepelt.
Csaknem negyven kortárs és klasszikus galéria, aukciósház és műtárgykereskedő részvételével rendezik meg az 5. Art and Antique művészeti vásárt, amely az idei évben kortárs és klasszikus anyagban egyaránt erős - hangsúlyozta Tausz Ádám főszervező, kiemelve, hogy új, kortárs galériák is helyet kaptak a vásáron, ők feltörekvő, fiatal művészek munkáit állítják ki.
Ingyenes tárlatvezetéseket is tartanak, nyereményjátékon pedig egymillió forint értékű műtárgyat sorsolnak ki a látogatók között. Hagyományosan jótékonysági aukciót is szerveznek az esemény ideje alatt. Az axioart.com oldalon a galériák és kereskedők által felajánlott tárgyakra lehet licitálni, a szervezők a befolyt összeggel ezúttal a Magyar Állami Operaház Balettnövendékeiért Közhasznú Alapítvány működését támogatják - mondta Tausz Ádám.
Isky Annamária, az alapítvány kuratóriumának elnöke megköszönte a szervezők felajánlását, majd azt hangsúlyozta, hogy az alapítvány mindig keresi az olyan együttműködéseket, amelyek "a művészet multidiszciplináris voltát" mutatják meg.