Filmszemle: győzött a Pál Adrienn

Kultúra - 2011-05-09

Kocsis Ágnes rendező Pál Adrienn című filmje nyerte vasárnap a 42. Magyar Filmszemle fődíját, a külföldön is nagy sikerrel vetített alkotásé lett a szemle közönségdíja is. A rendezői díjat Mundruczó Kornél vehette át. A legjobb kisjátékfilm Till Attila Csicskája lett.

A Pál Adrienn című filmnek, Kocsis Ágnes alkotásának ítélték oda a 42. Magyar Filmszemle fődíját, a rendezői díjat pedig Mundruczó Kornél kapta a Szelíd teremtés - A Frankenstein terv című mozgóképért a vasárnap esti díjkiosztón.

 

 

 

A legjobb színész László Zsolt lett (A halálba táncoltatott leány), míg a legjobb színésznőnek járó díjat Bacskó Tünde kapta az East Side Stories című film The Wild Side című epizódban nyújtott alakításáért. A színésznő az 500 ezer forinttal járó díj átvétele után köszönetet mondott Hajdu Szabolcs rendezőnek, hogy lehetőséget adott neki a filmben. László Zsolt nem tudta átvenni személyesen az elismerést, mert színházi kötelezettségeinek tett eleget. Cserhalmi György, a játékfilmes zsűri elnöke külön szólt a mellékszereplőkről: "éljenek az epizodisták, idén ugyanis ők nem kaptak díjat".

 

Két díjat is nyert Mundruczó Kornél filmje, a Szelíd Teremtés - A Frankenstein-terv. Mundruczó Kornél egymillió forinttal járó rendezői díjat kapott, emellett a film operatőre, Erdély Mátyás is díjat vehetett át az alkotás fényképezéséért. "A filmet még játsszák a mozik, nagyon örülnénk, ha még többen megnéznék" - jegyezte meg a rendező.

 

Sós Ágnes rendező Láthatatlan húrok - A tehetséges Pusker nővérek című alkotása diadalmaskodott a dokumentumfilmek mezőnyében és kapta meg az Ember Judit-díjat. Az elismerést Ember Judit lánya adta át. A rendező kiemelte, örülnek az HBO csatorna támogatásának és szeretnék, ha a dokumentumfilmek is eljutnának a közönséghez. Schiffer Pál rendezői díjjal ismerték el Szekeres Csabát az Örvény című alkotásért és Varga-Kabarcz Zsófia a Varázslatos gladiátorok című munkáért.

 

A legjobb kisjátékfilm Till Attila alkotása, a Csicska lett, amelyet hamarosan a cannes-i filmfesztiválon vetítenek.  A televíziós filmek között megosztva díjazták Török Ferenc Apacsok és Esztergályos Károly Szégyen - Töredékek a huszadik századból című filmjét. Először szenteltek külön szekciót az animációknak, ebben a kategóriában Molnár Tünde Simon vagyok című munkája kapta a fődíjat. A tudományos-ismeretterjesztő kategória fődíjával, a Kollányi Ágoston-díjjal gazdagodott Török Zoltán Vad Magyarország című természetfilmje.

 

A Mozisok Országos Szövetsége által alapított Petróczy Sándor-díjat az Üvegtigris 3 nyerte el, a filmet több mint 304 ezren látták bemutatója óta. Dyga Zsombor Utolér című thrillere kapta az Országos Diákzsűri Zöld Holló-díját, a rendező elmondta "egyáltalán nem számított erre az elismerésre".

 

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott díjátadó gálán Durst György, a szervezőbizottság vezetője elmondta: a testület erős fogadalmat tett, hogy ugyanolyan lesz a mustra, mint korábban és bizakodnak, hogy jövőre is lesz filmszemle. "Erre vonatkozóan nem kaptunk túl sok bíztatást" - jegyezte meg. A mustra négy napja alatt egyébként mintegy tízezer néző látta a filmeket.