Frankofón Filmnapok Budapesten és öt vidéki nagyvárosban

Kultúra - 2012-02-16

Tizenegy frankofón ország 23 filmje lesz látható Budapesten a 2. Frankofón Filmnapokon, amelyet február 23. és március 2. között rendeznek meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

 A filmnapokat követően a francia kötődésű alkotások mustrájának nyolc filmjét öt vidéki nagyvárosban - Szegeden, Pécsett, Szolnokon, Miskolcon és Debrecenben - is vetíteni fogják márciusban – hangzott el a rendezvényt ismertető csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.  

Julien Couzy, a budapesti Francia Intézet igazgatóhelyettese elmondta: a rendezvény célja, hogy bemutassák a frankofón filmművészet gazdagságát. A mustrán foglalkoznak a 2011-es arab tavasszal (egy tunéziai és hat egyiptomi filmet vetítenek), a Különleges vetítések című szekció keretében pedig az Esti mesék című francia animációs filmet és egy meglepetésmozit láthat a közönség.