Gonda Zoltán debreceni festőművész kiállítása Manchesterben
A manchesteri repülőtér közelében fekvő knutsfordi Hotart Galériában Gonda Zoltán festményeiből nyílt kiállítás 2006. április 10-én.
A Debrecenben élő kortárs festőművész, grafikus Gonda Zoltán legújabb alkotásait csodálhatja meg az észak-angliai közönség. A kiállítás időtartamát egy hónapra tervezték a szervezők, de meghosszabbítják további három héttel.
Knutsford Észak-Anglia egyik turistaközpontja, a szigetország egyik népszerű természeti övezete, kirándulóhelye, a Tatton Park mellett fekszik. A kiállítás egyike a Május Nap illetve Knutsfordi Napok kulturális programjainak.
A galéria tulajdonosa Rosemarie Andrews elmondta, hogy nagyon megtetszettek neki Gonda Zoltán festményei, hatottak rá a színek, a képek hangulata, ezért döntött úgy, hogy egy angliai bemutatkozásra alkalmat ad az alkotónak.
A kiállításon bemutatott 21 olaj- és 3 pasztellkép szín- és formavilágában egyaránt változatos. Az erős, izzó és még az olajképeken is pasztellszerűen egybemosódó színek, kirajzolódó és sejtelmes formák vonulnak fel a lendületes ecsetkezeléssel készült a vásznakon. A festő olykor filozofikus, olykor a mindennapjainkat körülvevő témákhoz nyúl. Rányitja a szemünket az élet apró dolgaikra, amelyekben ugyan ott lakozik a szépség, mégsem vesszük észre, ugyanakkor egyes képei messze repítenek a mindennapoktól. Gonda Zoltán mindenről mesél, ami csak körülveszi, s ezzel nemcsak a világot ismerteti meg velünk, hanem önmagát, a festőt is ? az ő sajátos formavilágára jellemző motívumok, szimbólumok segítségével. Gonda nemcsak témáiban, hanem műfaji tekintetben is változatosat nyújt; csendélet, tájképek, ember- és tárgyábrázolások, valamint nonfiguratív képek egyaránt sorakoznak a falakon.
A galéria tulajdonosa megerősítette, hogy a kiállítást nem zárják be a tervezett május eleji időpontban, hanem további három héttel meghosszabbítják, lehetőséget adva arra, hogy minél többen csodálhassák Gonda Zoltán alkotásait.
Gonda Zoltán
Gonda Zoltán, kortárs debreceni festő- és grafikusművész. A Debrecen Kultúrájáért Alapítvány kétszeres alkotói ösztöndíjasa, a Hajdú-Bihar megyei őszi tárlat nívódíjasa. Két évtizeden át csak grafikával foglalkozott, 1995-től kezdett el újra rendszeresen festeni, azóta több országos és külföldi kiállításon mutatkozott be festményeivel. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületének, a Szolnoki Tisza Művésztelep alapító tagja.