Három korszak településeire, valamint egy bronzkori karperecre és egy szintén korabeli fiatalember csontvázára leltek a régészek Kecskemét-Hetényegyháza határában.
Fazekas András Kristóf ásatásvezető régész, a Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársa elmondta: az északi elkerülő nyomvonalán a régészek a Magyar Nemzeti Múzeum alvállalkozójaként 800 négyzetméteren végeznek próbaásatásokat.Kiemelte: már 40 centiméter mélységben három korszak települései bontakoztak ki.
Egyrészt Árpád-kori gödrök, árkok, padlóval rendelkező házak nyomaira bukkantak. Másrészt előkerültek egy szarmata település hasonló típusú objektumai, illetve egy bronzkori árok is
.Különlegesnek számít az a késő bronzkori karperec, amely a Krisztus előtti második évezredre tehető. A régész szerint a Hetényegyháza határában felfedezett árkot akkor áshatták, amikor a trójai háború zajlott a mai Törökország területén. Az ékszert feltehetően a munkák során veszíthette el a viselője. A karperec mellett bronzkori kerámiákat is találtak.Fazekas András Kristóf elmondta: a próbaásatások során viszonylag magasan, a földfelszíntől harminc centiméterre egy csontvázat is találtak, amely feltehetően egy fiatalember maradványa. A temetkezési szokás alapján ez is a késői bronzkor időszakára keltezhető - fogalmazott.A régész hangsúlyozta: a korszakban a halottakat igen gyakran zsugorított pózban helyezték el a sírokban, vagyis az elhunyt végtagjait szorosan a test mellé felhúzták és az oldalára fektették. Így találtak rá erre a bronzkori csontvázra is.A próbaásatásokat követően a Magyar Nemzeti Múzeum által meghatározott helyszíneken folytatódik majd a régészek munkája.