(részlet a Lupe magazin 2010/7 számából)
A „Festészet Napja” alkalmából a Debreceni Mű-Terem Galéria októberi kiállítására készülő művészt kérdeztük munkáiról:
„Az a festőállvány, ami előtt itt ülünk vagy akár a műterem falaira is gondolhatunk, a „tudomány” pillanatnyi állása szerint kétféleképpen értelmezhetőek. Az első, az „e” világi értelmezése, az, amit látunk és tapasztalhatunk az összes érzékszervünkkel. Ez a látható világ teljesen ellentmondásban van a második értelmezési lehetőséggel, a makro-és mikrovilág jelenleg csak a kvantummechanika által leírt törvényszerűségeivel. A festőállványt és a falakat „állandónak”, mozdulatlannak, élettelen tárgyaknak érzékeljük, holott a fa és a kő apró atomjai körül még parányibb elemi részecskék végeznek folyamatos rezgő mozgást. Ezt már mi nem érzékeljük, csak tudjuk, és azt is csak tudjuk, hogy a világegyetem is hasonlóan működik.
Mivel a képzőművészek nagy része ezzel a látható világgal foglalkozik, úgy éreztem a magam részéről, hogy több izgalmat találok a láthatatlan világ dolgainak kifürkészésében. Az előbb említett „tudomány” szerint az emberi agynak folyamatosan modelleznie kell a környezetét, hogy térben és időben tájékozódni tudjon. Engem is ez a szerves kultúrák által már leírt térbeli és időbeli tájékozódási rendszer érdekel, művészként folyamatos alkotómunkára „kényszerít”. A körülöttünk lévő világ, tájékozódást segítő modell- rendszer lehetőségei közül az egy év alatt térben és időben megfigyelhető fényváltozások láthatók képeimen. Ne gondoljunk bonyolult dolgokra: a térbeli tájékozódás alatt földi értelemben a négy égtáj szerinti tájékozódást értjük, természetesen a kozmikus térrel együtt. Az időbeli tájékozódáson pedig a nap, hónap, év ciklusait értjük, mondanom sem kell, itt is a csillagos égháttérhez képest.”
A művész szerint művei nem látványelvű képek, hanem inkább mozgásdiagramok képpé szerveződései. Ezt a képpé szerveződést egészítik ki minden egyes kép esetében az adott időszaknak a fény-és színenergia változásai úgy, ahogy ezt a kvantummechanika leírja. (E leírás megtalálható Paul A. Laviolette: Az ősrobbanáson túl. Az ókori mítoszok és a folyamatos teremtés tudománya című könyvében. Megjelent az Alexandra kiadásában, 2004-ben. ) A képeken ezek az energiaáramlatok vastag textúrájú festékként jelennek meg, amelyek egyben rögzítik a művész alkotói gesztusait is, igen változatos faktúrákban és különböző felhordási technikákban, mint a fröcskölés, spaklizás vagy a különböző applikációk.
A korábbi, úgynevezett nagy szerves kultúrák már megfogalmaztak hasonló programot, jelen korunkban pedig egyre jobban a „saját bőrünkön” tapasztaljuk felelőtlenségünket, ha e kérdéskörrel nem érdemben foglalkozunk. Valószínűleg e felismerések késztették a tervező-grafikust is, hogy negyedszázados „alkalmazotti” alkotómunka után megfogalmazza saját gondolatait immáron festmények formájában.
Írta: Béni Hajnalka, Debrecen, 2010