Közgyűlést tartott a Magyar Művészeti Akadémia

Kultúra - 2011-05-09

A Magyar Művészeti Akadémia 2011. évi közgyűlését május 7-én, szombaton tartotta Budapesten a Vörösmarty téren, a Kristálypalotában. Makovecz Imre építész, örökös elnök szerint új korszak előtt áll az 1992-ben alapított Akadémia: egyesületből köztestületté alakulva végre érdemben vehet részt a magyar kultúra és művészet jövőjének alakításában.

 

A 2010-2011-es esztendők fő feladata az átalakulás előkészítése, a közeli hónapokban köztestületté alakuló MMA működésének és művészeti programjának a kidolgozása volt és lesz, mondotta beszámolójában Fekete György belsőépítész, ügyvezető elnök. A tervek szerint az Akadémia a felújítási munkák befejezése után a Pesti Vigadó történelmi épületébe költözik, ahol sokfunkciós kortárs magyar művészeti és dokumentációs központot hoz létre. Az elmúlt évi beszámolókat és a 2011-es terveket, valamint a költségvetést a közgyűlés ellenszavazat nélkül elfogadta.

 

A közgyűlés, az elnökség javaslatára a 2011. évi akadémiai Aranyérmet egyhangú szavazással Béres Józsefnek és Béres Klárának ítélte. Az indoklás kiemeli, hogy a Béres házaspár, mint az egyik legjelentősebb hazai nagyvállalkozás tulajdonosa mélyen elkötelezett, mindig élenjáró támogatója a magyar kultúra és a humán értékek képviselőinek, különösen pedig az egészségnek, mint lehetséges hungarikumnak a védelmében tevékenykedő kezdeményezéseknek. A kitüntetés átadására ünnepélyes keretek között később kerül sor.

 

Fekete György ügyvezető elnöki megbízatását, amit ő tavaly csak egy évre vállalt, az átalakulás lebonyolításáig megerősítette a testület. Dr. Kováts Flórián titkár és irodavezető  megrendült egészségi állapota miatt lemondott tisztségéről, de jelezte, hogy tanácsadóként szívesen áll a közösség rendelkezésére. A döntést a közgyűlés tudomásul vette. Az irodavezetői feladatok ellátására Csibran Katalin kapott megbízást. Végezetül az egyesületet közel két évtizede segítő munkatársak: Anda Lászlóné Judit, Újlaky Jenőné Klári és Bertha Bulcsúné Nagy Franciska hűséges szolgálatukért elismerő oklevelet vehettek át.

 

A közgyűlésen A gondolkodás bátorsága címmel emlékező előadást tartott Molnár Tamás filozófusról, az MMA 2010-ben elhunyt tagjáról Mezei Balázs egyetemi tanár. A tanácskozás után az érdeklődők látogatást tettek a Pesti Vigadó felújítás alatt álló épületében.