Különleges díszletekkel és reprezentatív szereposztással mutatják be Erkel Ferenc Bánk Bán című operáját augusztus 18-án a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Az idén hetvenöt éves Szegedi Szabadtéri Játékok egyik fő produkciója a Szikora János által színpadra állított, világhírű énekesek előadásában hallható Bánk bán lesz.
A nemzeti klasszikus operát legutóbb 1994-ben játszották a Dóm téren, ezzel az operával avatták az új nézőteret. Szikora János rendezésében, Kesselyák Gergely művészeti vezető dirigálásával most friss változat készül, mely a tervek szerint hosszú időre műsoron marad.
A fesztivál hetvenötödik születésnapjához méltón - hasonlatosan a néhány éve forgatott híres filmhez - reprezentatív lesz a produkció szereposztása. Magyar operában nemigen lépett még föl ennyi nemzetközi sztár, mint Marton Éva, Tokody Ilona, Kiss B. Atilla, de a másik szereposztás sem hétköznapi Bándi Jánossal, Wiedemann Bernadettel vagy a bécsi Staatsoper sztárjával, Keszei Borival. A szegedi publikum a helyi kedvenceit is üdvözölheti majd: hiszen szerepet kap az operában Gábor Géza és Réti Attila is.
A különleges produkcióhoz különleges díszleteket és jelmezeket álmodott meg Csík György díszlet- és jelmeztervező. A rendező koncepciójához igazodva az alapvetően tiszta, homogén térben a darab történetiségének érzékeltetésére is hangsúlyt fektetett: mintegy 240 négyzetméter freskótöredék, s a kor hangulatát idéző bútorok is a díszlet részét képezik.
A Bánk bánban szereplő kórus, valamint az előadás különleges démon-figurái használják majd azt a 208 lépcsőfokot, amely ugyancsak a Bánk bán díszletét alkotja a Dóm tér színpadán. A lépcsőket 100 négyzetméter dróthálóval fedik le, így azok egyedi módon lesznek átvilágíthatóak az előadások során.
Az egyedülálló produkció augusztus 18. és 20. között három alkalommal lesz látható a fesztivál műsorán.