Kultúra, nemzet, identitás

Kultúra - 2006-07-06

Július elejéig több mint négyszázan erősítették meg részvételi szándékukat a Debrecenben megrendezendő VI. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson.  

A Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság és a Debreceni Egyetem 2006. augusztus 22–26. között rendezi meg a VI. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust Kultúra, nemzet, identitás címmel. Július elejéig több mint négyszázan erősítették meg részvételi szándékukat, az anyaországiakon kívül a legtöbb jelentkező a környező országokban élő magyarok köréből került ki – tudatta a szervezőbizottság csütörtöki közleménye.

    

Emellett sok kutató érkezik Finnországból, Németországból, Hollandiából, Lengyelországból, Olaszországból, Bulgáriából és a többi jelentős európai hungarológiai műhelyből, valamint várnak vendégeket Törökországból, Mexikóból, Japánból és Mongóliából is. Az itt találkozó tudósok közel 50 szekcióban a magyar nyelvészet, irodalom, történelem, néprajz, filozófia, képzőművészet, zene és film tárgykörében mutatják be eredményeiket, illetve cserélnek eszmét a magyarságtudomány aktuális kérdéseiről.

   

A kongresszus fővédnöke Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke, védnöke Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Debrecen felajánlásának köszönhetően a megnyitó ünnepség és a plenáris előadások helyszíne augusztus 22-én, kedden a Kölcsey Központ lesz. A további napokon a Debreceni Egyetem főépületében zajlik a tudományos munka.