Ma van a színházi világnap

Kultúra - 2017-03-27

Ma van a színházi világnap, ebből az alkalomból a színházakban az előadások előtt felolvassák azt a nemzetközi üzenetet, amelyet az idén Isabelle Huppert neves francia színművész fogalmazott meg.

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet - és tágabb értelemben a kultúra - fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

Az 55. színházi világnapon a színházakban az előadások előtt Magyarországon is felolvassák a világnapi üzenetet. Az ITI minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a színház művészei és a közönség számára.

A Tündérlaki lányok című színdarab bemutatója Salgótarjánban

A világnap alkalmából számos színház várja programokkal a közönséget. Ezen a napon kezdődik a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban a kortárs magyar drámákat felvonultató 11. Deszka fesztivál, amelyen április 2-ig 26 előadást mutatnak be.

A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház Heltai Jenő drámáját, a Tündérlaki lányokat mutatja be, a veszprémi Kabóca Bábszínház Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét.

Több erdélyi színház is megünnepli a színház világnapját, amelynek alkalmából egyebek mellett Kovács András Ferenc tart költői estet, de felolvasószínház és számos rendhagyó rendezvény is lesz.

A budapesti Játékszín Szakonyi Károly Két nő (és valaki) című komédiájának bemutatóval és kulisszajárással várja a nézőket.

Az ünnep alkalmából a MASZK Országos Színészegyesület április 4-én, kedden a Budapesti Operettszínházban tartja meg hagyományos jótékonysági gálaestjét, amelyen szakmai díjakat is átadnak.