Magyar Színház: A tizedes meg a többiek
Dobozy Imre fergeteges vígjátékát, A tizedes meg a többieket mutatja be a Magyar Színház 2016. szeptember 30-án. A rendező, Lengyel Ferenc azt ígéri, sorozatvetővel szórják majd a poénokat. Megtudtuk azt is, miért fontos ma ez a történet. Lengyel Ferenccel Vasvári Judit beszélgetett.
A te füledben is ott cseng, hogy „Az oroszok már a spájzban vannak"?
Gyerekként láttam először a filmet. Annyira nagy hatással volt rám és barátaimra, hogy rögtön el is kezdtük gyártani a fa dobtáras géppisztolyokat. Aztán megkezdődtek a nagy csaták. A filmbeli orosz támadók „Gurrá!" ordítását szinte tökéletesre fejlesztettük. Az összes poént fújtuk kívülről: ,,A oroszok már a spájzban vannak! Ide lőjetek! Mi folyton csak zabálunk… Mi még megadni sem tudjuk magunkat…"
Ahogy megfigyeltem, még azok a férfiak is szeretik a háborús történeteket, akiknek az életben eszük ágában sincs katonásdit játszani. Szerinted a nézők közül a férfiak emiatt jönnek majd el az előadásra?
Én nem szeretem a háborús történeteket. De ez a darab kivétel: minden pillanatban váratlan és meglepő dolgok történnek, amelyek egyszerre leleplezőek és sokatmondóak, ugyanakkor önmagukban is hallatlanul mulatságosak.
És a nők miért jöjjenek el A tizedes meg a többiekre?
Igyekszünk sorozatvetővel szórni a poénokat, és eleganciával felmutatni – amit a nők is kedvelnek – a szemérmesen rajongóra, gyöngéden gunyorosra festett nemzeti önarcképünket. A jellemek pontos, finom kidolgozottsága a legfontosabb. Ügyesen kell kidekázni a hol cinikus, hol burleszkszerű, de mindig fergeteges humorú történetet.
A társulatból csaknem minden férfi felbukkan a színen – milyen visszajelzéseket kaptál, örülnek a csapatmunka lehetőségének?
Azt nem tudom, mennyire örülnek. Az a végén derül ki. De mindenképpen lendületes, ötletgazdag próbafolyamatra számítok. Remek színészek, remek szerepekben. Remélem, nem sózzuk el a fagyialapot!
Mi a rendezői célod A tizedes meg a többiek bemutatásával?
Ez egy rendkívül fontos mese. Fontos, mert kicsiben ott van benne az egész „két front közt ragadt" magyar történelem, és mi nem az unalomig ismert módon viszonyulunk hozzá. A természetes önzés és a másokért vállalt felelősség, a másokért cselekvés látszólag szemben áll egymással. Az emberek jól akarnak járni, aztán többnyire mégis tisztességesen viselkednek és ez így igazán röhejes. Ezen bizony rengeteget lehet nevetni.
Forrás:Magyar Színház