Dokumentum- és művészi érték erősíti egymást a Magyar Táj – Magyar Tárgy, avagy a népi metserségek a Hortobágyon című tárlat anyagában.
Megmenteni, megörökíteni, mielőtt eltűnik a magyar népi mesterségeket, az aktív mesterembereket: ez volt a célja 17 fotóművésznek, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületéből.
Egyikük, Máthé András javaslatára nem hagyták el a Hortobágyot, hisz a magyar pusztán és környékén szinte minden mesterség megtalálható: élnek az ősi kézműves mesterségek. 2008. áprilisában Fotóművészeti alkotótábort szerveztek – a szállásban a Hortobágyi Nemzeti Park segített –, s felkeresték a mestereket.
Példátlan e tárlat anyaga, hiszen nem dokumentálták még így összefoglalóan, autentikus mesterekkel a magyar népi kézműves mesterségeket olyanokat, amelyeknek szinte mindegyikét a kihalás fenyegeti.
A fotóművészet magas fokának köszönhető, hogy ősöktől, apáktól, nagyapáktól örökölt, sok évszázados mozdulatokat, a munkához idomult kezeket, arcokat, személyiségek és az odaadó munkába elmélyült alakokat adnak a magyar hagyománynak e képek, és azt is, hogy használat közben láthatunk már-már muzeális munkaeszközöket.
Élő benyomás kapunk így bőrművességről, kékfestésről, a kádár, a fafaragó, a kalapos munkájáról. Megtudjuk, hogy él és dolgozik a Hortobágyon a teknővályó, a fapipa-készítő, a rézműves és a késes. Hogy őseitől tanult módon dolgozik e vidéken kovács, szarucsont-faragó, üvegcsiszoló, tűzkovács, kosárfonó, mézeskalács-készítő, fazekas és persze a pásztormesterségek művelője. Asszonyaink mesterei tojásfestésnek, csuhéfonásnak, nemez-készítésnek; gyöngyöt fűznek, kosarat fonnak, szűrrátétet, viseletet készítenek az őseiktől örökölt tudás szerint.
E mestereket kiegészítik azok a képek, amelyek köréjük vetítik a vidéket, a tájat, az állatokat: azt a miliőt, amelyben élnek maguk, és élhettek elődeik.
A kiállítás április 21-ig látható a Belvárosi Galériában.