Megnyílt a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep

Kultúra - 2006-07-06

Serényi H. Zsigmond kiállításával együtt megnyílt a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep 43. nyári időszaka, amelyen 25 művészt lát vendégül Hajdúböszörmény.

Szinte egy emberöltő, 1964 óta működik szervezett keretek között a művészet e pártolása.    

A 30'-as években gyökerezett, 1969-től pedig már külföldi alkotókat is hívott a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep, s vele az Alföld szívében lévő város, amely mindig sokat tett azért, hogy méltó befogadóként óvja és építse a magyar kultúrát – fogalmazott Kathiné Juhász Ildikó a tegnapi megnyitón.

 A tágabb világ reprezentánsa e szervezet, Izrael, Spanyolország, Szlovákia, Svájc, Finnország is adott most is alkotókat. Hazánkban a legrégibb, amely folyamatosan működik, az ércnél is maradandóbb – idézte Horatiust Nyakas Miklós a kuratórium elnöke.