Megnyílt az Anifest animációs filmfesztivál az Urániában

Kultúra - 2006-12-01

A kamera által homályosan című film vetítésével nyílt meg az Anifest4 elnevezésű nemzetközi animációs versenyfesztivál csütörtökön este Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Richard Linklater különleges animációs technológiával készült műve Philip K. Dick magyarul is megjelent regényén alapul, a főszerepben Keanu Reeves, Winona Ryder és Woody Harrelson alakja látható. A fesztivál díszvendége Phil Mulloy angol rajzfilmrendező, akinek The Christies című egész estés animációs szatírája az Anifesten mutatkozik be először. A háromnapos rendezvényen 24 európai alkotás verseng a fődíjért, a Best of Anifest elnevezésű elismerésért, köztük francia, görög, német, finn, angol és szlovák animációs filmek.

 

 A szervezők közönségdíjat is kiosztanak. Az egyetlen magyar induló Szilágyi Varga Zoltán: Jegyzőkönyv Mansfeld Péter emlékére című alkotása.

 

A zsűri tagja Phil Mulloy, valamint Maruyama Masao producer, az egyik legnagyobb japán animációs stúdió vezetője és Vincze Teréz filmkritikus. A műfaj rajongói láthatják Christian Volckman Reneszánsz című munkáját, és az anime műfaj új felfedezettjének számító Hosoda Mamorui alkotását, a több fesztiváldíjas Idő fölött járó lányt is.

 

A Világpanoráma programjában az elmúlt évek legsikeresebb animációit vetítik, köztük az Oscar-díjas Harvie Krumpet és a Brit Filmakadémia (BAFTA) díjával kitüntetett Jasper Morello Földrajzi felfedezések című munkáját.

 

A fesztivál díjkiosztó gáláján - Magyarországon először - mutatják be Satoshi Kon, a japán anime nagymesterének legújabb filmjét, a Paprika című mágikus-realista thrillert.

 

 

(MTI)