MODEM megnyitó botránnyal

Kultúra - 2006-09-26

Meghívók nélkül is elment vagy kétszáz ember a MODEM hétfői megnyitójára. Debrecen új büszkesége így családi körben avattatott fel. Igaz előbb kizárták az érkezőket úgy félórára a tűző napra, majd csak összegyűlt újabb félórás várakozás után annyi ember, hogy el lehetett kezdeni a ceremóniát.

Hétfő 14.30.

Tucatnyi hostess lány nyüzsög a MODEM előterében. A betérőtől meg sem kérdzeik, hogy mit akar, így akadálytalanul el lehet jutni a kiállítótérbe. ( Ahol egy nappal korábban az egyik szállítómunkás valószínűleg véletlenül belerúgott az egyik szoborba., majd otthagyta. Úgy is maradt, míg a gyűjtő észre nem vette.)

14.40. Érkezik a polgármester. Nem sokkal ezt követőem bezárják az ajtókat, kitessékelik a térre az érkezőket. Így kizsuppolják a Pécsről érkező vendégeket, a megnyitón ünnepi beszédre felkért művészt is, akik jobb híján üldögélnek a tűző napon. Bent megkezdődik a földszintre tervezette fogadás átszervezése a tetőteraszra.

A MODEM művészeti vezetője épp ebédel a büfében, az igazgató a kertben üdítőt iszik. A hostess lányok álldogálnak.

14.57. Beengedik a vendégeket. Feltűnően kevesen vannak. Ami nem csoda, mert a meghívók nem érkeztek meg. Az első ötven megkérdezett közül 3 ember tud mutatni meghívót. Az egyik a MODEM felügyelő bizottságának tagja, a másik az ügyvédi kamara elnöke, akinek pénteken adták fel, s a megnyitó napján, délben érkezett meg elsőbbségi levélként. (A titkárnője felbontotta s utána szólt a főnökének.) A harmadik a kulturális alpolgármester.

A gyűjtemény tulajdonosa okkal dühös. Több mint száz nevet tartalmazó listát adott le, s legalább ötvenen felhívták, hogy nem kaptak meghívót. Az a negyven ismerőse jött el, akinek tudott telefonálni.

Fotósok, televíziósok jelzik, hogy meghívó nincs, nekik is csak úgy szóltak.

15.00 . Valaki zenélni kezd. A vezérkar a kertben, az érkezők a hallban.

15.30. Kezdődik a megnyitó.

Gulyás Gábor, a galéria igazgatója kiemelte az épület határozott karakterét s azt, hogy a Modem  nem múzeum. Nincs állandó gyűjteménye, és klasszikus, műtárgyfeldolgozó munkát sem végeznek a falai közt. Arra törekednek azonban, hogy olyan hely legyen, ahol lehet találkozni, leülni, beszélgetni.

           Neutralizmus, transzparencia, integralitás – ezeket a szempontokat tartotta elsődlegesnek Kováts Ákos építész, a Modem tervezője, amikor megálmodta az épületet. Amikor pedig az ünnepélyes átadás időpontja érkezett el – vagyis hétfő délután – meg is mondta, mit értett e fogalmak alatt. Olyan házat akart, ami nem zavarja a művészeket, a teret pedig hozzá lehet igazítani az aktuális kiállításhoz. A transzparencia jegyében üvegből vannak azok a falak, amelyekre nem kerülnek képek, míg az integralitás a tervező számára azt jelenti, hogy nem önálló épületről van szó (noha teljesen önállóan használható), hanem szerves része a Kölcsey-központnak.

        Dr. Antal Péter, az Antal-Lusztig gyűjtemény tulajdonosa megemlíti, hogy a gyűjtemény kikerül az intimitásból tíz évre. Bak Imre Kossuth díjas művész szerint a gyűjtemény maga is műalkotás, a gyűjtő önarcképe. Ez a gyűjtemény a művész szerint az ország legnagyobb, legrangosabb modern gyűjteménye, ami maga is csomópontot jelöl ki, ahol fiatal művészek munkáit lehet viszonytani az öreg mesterekhez.

          Kósa Lajos beszédéből többek között az is kiderült, hogy bár sok vállalkozása volt már a városnak az ő nyolc éves polgármestersége idején, ez a legmerészebb mind közül. A több mint 4600 négyzetméter alapterületű művészeti központ közel 3 milliárd forintos költségét, teljes egészében saját forrásból finanszírozta Debrecen önkormányzata.

16.30. A \"Kilencvenkilenc év\" című képzőművészeti kiállítással, hétfőn délután hivatalosan megnyílik Debrecenben a MODEM.

Hajdu István