Múzeumok éjszakája helyett újranyitás-programok a debreceni református kulturális intézményekben

Kultúra - 2020-06-23

- A vírusjárvány okozta karantén utáni újranyitás örömére közösen szervez programokat a debreceni Református Kollégium múzeuma, a Szabó Magda emlékház és a Tiszántúli Református Egyházkerület nagykönyvtára június 27-én, a Múzeumok éjszakájának hagyományos időpontjában - jelentették be a szervezők kedden sajtótájékoztatón a kollégiumban.

A sajtóeseményről kiadott közleményük szerint a programok között szerepelnek zenei alkalmak, tárlatvezetések és kézműves foglalkozások is.

Áder János köztársasági elnök a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektori feladatainak ellátásával bízza meg Baráth Béla Levente egyetemi tanárt a Sándor-palotában 2020. június 23-án. MTI/Bru

Újdonság a Molnár Mária misszionárius melanéziai gyűjteményéből nyíló tárlat és a hozzá kapcsolódó Cséke Zsolt földrajzi utazó és filmrendező tárlatvezetése, valamint Gajdó Delinke színművész Szabó Magda-estje. A kollégiumi nagykönyvtárban ezúttal olyan ritkaságokat is megtekinthetnek az érdeklődők, amelyek nem kölcsönözhetőek - jelezték a sajtótájékoztatón.

A délután öt és este tíz óra között látogatható rendezvényeket fokozott biztonsági intézkedések között tartják meg: figyelik a látogatók számát, hogy elkerüljék a zsúfoltságot, a programokon szájmaszk használata javasolt, és valamennyi helyszínen kézfertőtlenítőket helyeznek ki - közölték.