Nagy István magyar festőművész, a modern magyar festészet realista és konstruktív szárnyának egyik legegyénibb képviselője
Festészeti tanulmányait Kelety Gusztáv ösztönzésére kezdte el. A budapesti Mintarajziskolában Székely Bertalan mellett tanult, majd a müncheni akadémián és a párizsi Julian Akadémián képezte magát. 1902-es itáliai útja után visszatért szülőföldjére, Csík megyében telepedett le, és a Gyilkos-tó környékén kezdett dolgozni.
Képein a tanulmányaitól független, önálló motívumvilág jelenik meg: az erdélyi havasok, az alföldi faluhatár. Az első világháború idején hadifestőként a fronton dolgozott, ahol számtalan katonaportrét készített. 1920-ban Budapestre költözött, de ideje nagy részét az Alföldön töltötte. Koszta Józseffel Szentesen, később Kecskeméten és Baján is dolgozott.
A Nemzeti Szalonban 1923-ban megrendezett gyűjteményes kiállításával nagy feltűnést keltetett. Barátságot kötött Egry Józseffel, ezután a Balatonon többször is együtt festettek. Szerkezeti elemeket hangsúlyozó alkotásai az alföldi iskola konstruktív ágának egyik legmeghatározóbb életművét adják.
Betegsége miatt 1930-ban végleg Baján telepedett le; a KÚT törzstagjává 1936-ban választották.