Megújult a Kovács Gábor Gyűjtemény kiállítása a KOGART-ban

Kultúra - 2012-02-15

A Kovács Gábor Gyűjtemény legszebb darabjai láthatók mostantól a KOGART Ház megújult, QR-kódos kiállításán. A 18. század elejétől 1900-ig (Bogdány Jakabtól Csontváryig és Gulácsyig) tartó periódust felölelő anyag a korszak legkiemelkedőbb alkotásait vonultatja fel. Az elmúlt hónapokban számos fontos kép érkezett vissza különböző kiállításokról, egyebek között ezekben gyönyörködhet most a nagyközönség az Andrássy úton.

A tervek szerint a kiállítás a jövőben rendszeresen megújul, hogy a korszak más jelentős alkotásait is bemutathassa majd

 

    A látogatók id. Markó Károly, Munkácsy Mihály, Paál László, Mednyánszky László, Gulácsy Lajos, Csók István, Csontváry Kosztka Tivadar és mások alkotásaihoz a KOGART-ban már QR-kódos tájékoztatást is kapnak. A kódok segítségével az okostelefonok 17 remekműről olvashatnak le rövid művészettörténeti hátteret, illetve juthatnak el a festményekhez abban a formában, ahogyan azok a Kovács Gábor Gyűjtemény honlapján szerepelnek.  

 

A kiállított művek mindegyike megtalálható ugyanis a Kovács Gábor Gyűjtemény új honlapján (www.kovacsgaborgyujtemeny.hu), amely a magángyűjtemény teljes egészét feldolgozza. A 360 darabos kollekcióból legalább 250 muzeális értékű, a magyar kultúra szempontjából is kiemelkedő jelentőségű alkotás, ezek külön, diavetítés formájában is megjeleníthetők. A művek feldolgozása tudományos igényű, megfelel a legmodernebb katalógusok elvárásainak, vagyis az adatokon túl tartalmazza minden egyes alkotásra vonatkozóan a provenienciát (a mű korábbi történetét), a kiállítási, a reprodukálási és egyéb megjelenési tudnivalókat. A honlap anyaga természetesen egy folyamatosan változó, bővülő adathalmaz, hiszen időnként bukkannak elő eddig nem ismert adatok, reprodukálási helyek stb.

 

A fejlesztés nem zárult le: a szerkesztők törekszenek arra, hogy mindig a legfrissebb és a legteljesebb állapotot mutassák be.    A honlap a tudományos leíráson túl számos más szempontból is segítségére lehet a kutatóknak, érdeklődőknek, tájékoztatást nyújtva például arról, milyen kiállításokon szerepeltek vagy szerepelnek éppen a gyűjtemény képei, egyenként megnevezve a helyszíneket, és fotóval illusztrálva az azokon szereplő műveket 2004. április 20-ig visszamenőleg.

 

A gyűjtő, Kovács Gábor ugyanis ezt a dátumot jelölte ki kezdőpontnak a gyűjtemény nyilvánossága szempontjából. Ekkor, a KOGART Ház és benne a Kedvenceim című tárlat megnyitásával, illetve az akkor kiadott albummal vált a nagyközönség számára is hozzáférhetővé a magángyűjtemény.   A kezdeményezés ismereteink szerint mindeddig egyedülálló: Magyarországon ezidáig egyetlen magángyűjteményt sem tettek közzé ilyen színvonalon azzal a céllal, hogy a szakma számára megbízhatóan kutatható forrást, a laikus érdeklődők számára pedig élvezetes és könnyen hozzáférhető látnivalót nyújtsanak az internet segítségével.   

    Kiadó: Kovács Gábor Művészeti Alapítvány