Oscar-díj - Az ázsiai mezőnyből a japán nevezésnek lehet a legjobb esélye

Kultúra - 2021-12-13

- Japán a Rjuszuke Hamagucsi rendezte Doraibu mai ka (Drive My Car) című filmdrámát nevezte a legjobb nemzetközi film Oscar-kategóriába, és a Variety értékelése szerint az ázsiai mezőnyből talán ennek a filmnek a legjobbak az esélyei.

Rjuszuke Hamagucsi filmje a májusi cannes-i filmfesztiválon a legjobb forgatókönyv díját és a nemzetközi filmkritikusok szövetsége, a FIPRESCI díját is megkapta. A filmdráma Murakami Haruki Férfiak nők nélkül című novelláskötetének egyik írása alapján készült. A háromórás alkotás egy színházi rendező és egy fiatal lány találkozása, akiknek a múltjukkal kell szembesülniük.

A novemberi Gotham-díjak átadásán a japán produkció nyerte el a New York-i Filmkritikusok Körétől a legjobb nemzetközi film díját.

Az Oscar-díj nemzetközi filmek kategóriájába idén 93 alkotást neveztek. Az amerikai filmakadémia december 21-én jelenti be azt a szűkített, 15 filmből álló listát, amelyből végül az öt jelölt is kikerülhet február 8-án.

A 94. Oscar-díjátadó gálát 2022. március 27-én rendezik meg a hollywoodi Dolby Színházban, a ceremóniát az ABC tévécsatorna élőben közvetíti, és több mint 200 további tévécsatorna is sugározza világszerte.

Japán film először és mindeddig utoljára 2008-ban kapott Oscar-díjat a nemzetközi filmes mezőnyben azóta, hogy 1956-ban bevezették ezt a díjkategóriát.

Két éve az Élősködők című dél-koreai alkotás, Pong Dzsunho rendezése négy Oscar-díjat is elnyert, köztük a legjobb film és a legjobb nemzetközi film elismerését. Hamagucsi filmje is a cannes-i sikerrel indult el az Oscar felé, mint Pong Dzsunho produkciója, ami az Arany Pálma-díjat is megkapta. A japán filmet ráadásul november vége óta már vetítik az amerikai mozik.

Az idén Oscarra nevezett ázsiai produkciók között szerepel a Szomáliában játszódó háborús dráma, a dél-koreai Escape From Mogadishu, Tajvanról pedig Csung Mong-hong pandémiás karanténtörténete, a Pu Bu (The Falls), ami már csak a témája miatt is felkeltheti az amerikai filmakadémia szavazóinak érdeklődését.

Hongkongból Jimmy Wan alkotása, a paralimpiai bajnokról szóló Zero to Hero pályázik az Oscarra. Kínából az Oscar-jelölt rendező, Csang Ji-mou Cliff Walkers című, harmincas években játszódó politikai thrillere versenyez.

Dél-Ázsiából a Torontói Filmfesztiválon díjazott Yuni című indonéziai film, Kamila Andini drámája és a kambodzsai White Building című, a velencei filmfesztiválon díjazott történelmi dráma is esélyes lehet a nemzetközi film-mezőnyben.

A térség Oscar-esélyesei közé sorolta még a Variety az indiai nevezést is, P. S. Vinothradzs Pebbles című tamil nyelvű filmjét, amely egy fiú és bántalmazó, alkoholista apja kapcsolatáról szól, és elnyerte a rotterdami filmfesztivál fődíját. Banglades pozíciója is erős a fesztiválszezonban elismert filmmel, a Rehana című, szexuális erőszakkal foglalkozó drámával.