Oscar-díj - Káel Csaba: büszkék vagyunk az Akik maradtak című filmre

Kultúra - 2020-01-13

- Büszkék vagyunk arra, hogy az Akik maradtak című film eljutott az Oscar-díj előszobájáig, figyelemre méltó elismerés, hogy az alkotást az amerikai filmakadémia 93 filmből választotta be a szűkített listán szereplő, legjobbaknak vélt 10 mű közé - hangsúlyozta Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn.

Az amerikai filmakadémia hétfőn jelentette be 24 kategóriában Oscar-jelöléseit Los Angelesben. A legjobb nemzetközi film kategória öt jelöltje közé végül nem került be Tóth Barnabás alkotása, az Akik maradtak című magyar film

Káel Csaba szerint kiemelkedő eredmény, hogy az utóbbi időszakban egyre gyakrabban jut el magyar alkotás a világ legnagyobb presztízsű filmes díja közelébe. "Ahogy a nemrégiben az Örök tél című másik magyar televíziós alkotás által elnyert Nemzetközi Emmy-díj, úgy ez a mai jelölés is nyomatékosítja a hazai televíziós filmgyártás jelentőségét.

Kollarik Tamás, a médiatanács tagja, a Magyar Média Mecenatúra Program ötletgazdája és koordinátora azt hangsúlyozta, hogy "bár az Akik maradtak című film végül sajnos nem jutott el az Oscar-jelölésig, mégis egy olyan filmnek, ami alapvetően nem moziforgalmazásra készült, költségvetése pedig eltörpül a nagy európai vagy amerikai filmeké mellett, már az is hatalmas siker, hogy bekerült a legjobb 10 közé"

Kollarik Tamás emlékeztetett arra, hogy a Magyar Média Mecenatúra Programban támogatott filmek több mint 400 rangos hazai és nemzetközi díjat gyűjtöttek be az évek során.