Oscar-díj - Több mint háromszáz produkció jelölhető a legjobb film díjára

Kultúra - 2017-12-20

Az amerikai filmakadémia több mint hétezer tagja 341 film közül választhatja ki a márciusi gálán a legjobb film Oscar-díját elnyerő produkciót - közölte a Variety.com.

A több mint 300 film közül a legesélyesebbek között emlegetik a Szólíts a neveden!, a Három óriásplakát Ebbing határában, A Pentagon titkai, a Lady Bird, a Tűnj el!, a Dunkirk, A víz érintése, A legsötétebb óra, a Floridai álom, a Rögtönzött szerelem, a Mudbound és a Wonder Woman című produkciókat.

A legjobb film díjáért az az alkotás indulhat, amelynek kereskedelmi forgalmazása Los Angeles megyében december 31-ig elkezdődik, és legalább hét egymást követő napon vetítik a mozikban. A feltételek között szerepel, hogy a produkciónak legalább 40 percesnek kell lennie, és vagy 35, illetve 70 mm-es filmről, vagy a kiírásoknak megfelelő digitális formátumban kell vetíteni. Azok a filmek, amelyeket mozis bemutatásuk előtt egyéb módon nyilvánosan forgalmaztak, nem indulhatnak a legjobb film Oscarjáért.

Míg más Oscar-mezőnyökben 5-5 jelölt verseng a díjért, a legjobb film-kategória jelöltjei közé 5-10 film kerülhet be, a szavazók ugyanis preferenciájuk alapján rangsorolják a filmeket. A kategória Oscar-szobrát a film producerei kapják.

A díj utolsó öt kitüntetettje a Holdfény, a Spotlight: Egy nyomozás részletei, a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje), a 12 év rabszolgaság és Az Argo-akció volt.

Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) létszáma júniusban 774 taggal bővült, és már több mint 7300 filmes tartozik a testülethez. A 90. Oscar-díj jelöltjeinek listáját január 23-án jelentik be, a díjátadó gálát pedig március 4-én rendezik a hollywoodi Dolby Színházban.

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza