- Paál László, Moholy-Nagy László és Tihanyi Lajos alkotásaira is lehet majd licitálni a Virág Judit Galéria őszi árverésén.
Igazi különlegességként Paál László, az egyik legelismertebb 19. századi magyar festő egyik csúcsművére, a Naplemente (vagy más néven Beileni táj) című nagyméretű, 1936 óta magántulajdonban lévő olajfestményére is lehet majd licitálni. A Hollandiában készült festmény 65 millió forintos kikiáltási árról indul - olvasható a galéria közleményében.
Ugyancsak művészeti különlegességnek számít Moholy-Nagy László egyik jelentős művének felbukkanása is. Az élete nagy részét külföldön töltő alkotó a világ egyik leghíresebb avantgárd művésze, 2016-ban egyik képe a Sotheby's aukcióján rekordáron, hatmillió dollárért, mai áron több, mint kétmilliárd forintért kelt el. A mostani árverésen Kompozíció három körrel címen szereplő festményét Moholy-Nagy pár hónappal váratlanul bekövetkező halála előtt alkotta, a mű 20 millió forintos kikiáltási árról indul.
Tihanyi Lajos Szécsénykovácsi táj című festménye a művész tájképei közül a legjelentősebb. Az 1913-ban készült alkotás Korda Sándor (Sir Alexander Korda) filmrendező tulajdonában volt, majd a családi hagyatékból jutott vissza Magyarországra. Kikiáltási ára 36 millió forint.
Az árverésre kerülő képeket a közönség is megtekintheti a Virág Judit Galériában az árverésig, amelyet október 16-án, a Budapesti Kongresszusi Központban tartanak.