Giacomo Puccini népszerű dallamai csendülnek fel a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Szegedi Szimfonikus Zenekar idei ajándékkoncertjén.
Szent Iván éjjelén, június 24-én rendezik meg a szegedi komolyzenei élet egyik legnépszerűbb, kiemelt eseményét, a Szegedi Szimfonikus Zenekar ajándékkoncertjét a Dóm téren.
Az év leghosszabb, hagyományosan vigasságok övezte napja a fiatal szerelmesek ünnepe is, hiszen számos termékenységi hiedelem, párválasztási szokás is tartozott ehhez az időponthoz. A koncert műsorán is a romantika kapja a főszerepet: az olasz opera egyik legnagyobb zeneszerzőjének műveiből szerelmes, szenvedélyes részletek hangzanak el Magyarország legnagyobb színpadán a Puccini és a szerelem címet viselő hangversenyen.
A koncert felidézi a szerző mintegy félévszázados pályafutásának legemlékezetesebb operáit. Az első felvonásban a közönség Puccini legelső operájából, a Lidércekből, majd a Bohéméletből, a Toscából és a Pillangókisasszonyból hallhat részleteket, a második felvonásban pedig a Manon Lescaut - amelyet az évadban nagy sikerrel mutatott be Juronics Tamás rendezésében a Szegedi Nemzeti Színház -, a Gianni Schicchi és a Turandot kedvelt áriái szólalnak meg.
A Szegedi Szimfonikus Zenekar művészeit az együttes igazgatója, Gyüdi Sándor vezényli. Az olasz opera megújításáról, gyakran karakteres ecsetvonásokkal megrajzolt nőalakokat középpontba állító és finom lélekábrázolásra épülő műveiről ismert, későromantikus szerző szárnyaló áriát, sziporkázó vagy éppen keserédes duettjeit az operajátszás kiválóságai szólaltatják meg az esten.