Sziget - A hungarikumok és a nemzeti értékek is bemutatkoznak

Kultúra - 2017-08-10

A hungarikumok és más nemzeti értékek is bemutatkoznak a Sziget fesztiválon a Hungarikum Faluban, ahol skanzen, táncház és népi játékok is várják a látogatókat.

V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért, és hungarikumokért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján a Szigeten elmondta: szeretnék, ha a külföldi vendégek megismernék a magyarságot, a népi kultúrát, a táncházmódszert, a nemzeti karakterjegyeket a világörökségi helyszíneken vagy a magyar termékeken keresztül is, ezt szolgálja idén is a Hungarikum Falu.

Hozzátette: a fesztivál ideje alatt két sátorban adnak információt az érdeklődök számára a hungarikumokról és a nemzeti értékekről, ahol kisfilmek vetítése mellett interaktív és logikai játékokkal is készülnek.

Szakáli István Loránd, a tárca helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy a hungarikumokról szóló törvény azért született, hogy a magyar értékek fennmaradjanak. Emlékeztetett arra is, hogy a hungarikumtörvény 2012-es elfogadása óta Kárpát-medencei szintű mozgalom jött létre, több mint ezer értéktárral, amelyek több mint hétezer nemzeti értéket tartanak nyilván.

Egy modell a FolkTREND címmel megrendezett divatbemutatón a 25. Sziget fesztivál Hungarikum Falujában, a Hajógyári-szigeten a rendezvény nulladik napján, 2017. augusztus 10-én. MTI Fotó: Mónus Márton

A nemzeti értékpiramis csúcsát jelentő hungarikumok gyűjteménye jelenleg 67, egyedi megkülönböztetésre érdemes nemzeti értéket tartalmaz. Legutóbb, idén júniusban Torockó épített öröksége lett hungarikum - idézte fel Szakáli István Loránd.

A Hungarikum Bizottság pályázatairól szólva közölte, idén négy kiemelt területen írtak ki pályázatot 223 millió forint értékben a civil szervezetek részére, részben értékeket megőrző fesztiválok megrendezésének támogatására, vagy népi mesterségek szakmai képzésekkel történő továbbadásának támogatására.

Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója, aki a hungarikum mozgalom szakmai hátterét biztosító kulturális szakbizottság elnöke is, kiemelte: Magyarország élen jár a nemzeti értékek megőrzésében, a népművészet újraélesztésének jelentős hagyományai vannak. Ennek különböző irányai a népviseleti díszítőelemekre épülő divat, a népi építészet vagy a zene.

A sajtótájékoztatót követően a fesztiválozók ízelítőt is kaphattak a tradicionális motívumokat, anyagokat, formákat a jelenkor öltözetével ötvöző ruhákból és kiegészítőkből a látványos FolkTREND divatbemutatón, amelyen a Romani Design, az Igéző, Pásztor Anni, Bélavári Zita, a Szervető és a Zema ékszer mutatta be kreációit

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.

A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út 18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza.