Több mint száz év után előkerült kubista remekmű a Virág Judit Galéria árverésén

Kultúra - 2019-05-02

Több mint száz év lappangás után került elő a belgiumi Bruges-t ábrázoló Dénes Valéria-kép, amelyet a Virág Judit Galéria többek között Gulácsy Lajos, Kádár Béla, Scheiber Hugó és a londoni Tate Modernben hamarosan önálló kiállítással jelentkező Maurer Dóra alkotásai mellett bocsát árverésre május 15-én a Budapest Kongresszusi Központban.

A 107 év lappangás után előkerült kubista remekmű kikiáltási ára 36 millió forint. A Virág Judit Galéria szerint a 38 évesen elhunyt Dénes Valéria életművéből alig több, mint egy tucat festményt ismernek a szakértők. Ritkán felbukkanó művei a műkereskedelemben 30 és 50 millió forint közötti összegért cserélnek gazdát. A belga kisvárost ábrázoló monumentális festmény az életmű legkiemelkedőbb darabjának számít, a fauvizmus és a kubizmus szintéziseként jött létre és a legnagyobb magyar kubista képként tartják számon a szakértők.

Mint írják, két gyűjtemény ritkaságaira is lehet licitálni: Reinhold Hofstätter (1927-2013) világszerte ismert bécsi gyűjtő kollekciójából Patkó Károly, a Római Iskola tagjának öt alkotását kínálják az érdeklődőknek. Vattay Elemér (1931-2012) magyar fotográfus, műgyűjtő kollekciójából pedig Kassák Lajos 1965-ös kollázsa 1 millió 600 ezer, Bálint Endre Hol sírjaink domborulnak I. című műve 3 millió 600 ezer, míg Vajda Júlia Rózsaszín kép című olajképe 1 millió 200 ezer forinttól cserélhet gazdát.

A aukció egyik kiemelkedő tétele Scheiber Hugó 1926-ben Berlinben készült Stadion című nagyméretű olajképe, amelynek kikiáltási ára 26 millió forint.

Ritkaságnak számít még a tételek között Kádár Béla Nő macskával című, 1926-ban készült nagyméretű festménye is. Mint írják, a szakértők alig ismernek olyan nagyméretű olajképet, amelyen a Bauhaus és a konstruktivizmus hatása ilyen erősen jelenik meg. Kádár Béla valószínűleg Berlinben eladta a képet, amely több mint 90 év után egy külföldi magángyűjteményből került vissza Magyarországra.

Kiemelkedő tétele még az árverésnek Vaszary János 1930-as években készült virágcsendélete, amelyre 40 millió forinttól licitálhatnak az érdeklődők. Gulácsy Lajos 1905-ben készült Várakozás című, nagyméretű képét a 17-18. század németalföldi festészet inspirálta és 15 millió forintért találhat új gazdára. Mindezek mellett Koszta József, Fényes Adolf, Ziffer Sándor, Márffy Ödön és Mednyánszky László alkotásaira is licitálhatnak az érdeklődők.

Az összegzés szerint az idei tavaszi aukció tételei között jóval nagyobb számban szerepelnek kortárs művek. Magyarország két legjelentősebb neoavantgárd csoportjához, az Ipartervhez és a Pécsi Műhelyhez köthető művészek - Nádler István, Bak Imre, Keserü Katalin mellett Jovánovics György, Birkás Ákos és El Kazovszkij - vásznaira is lehet licitálni