Velencei filmfesztivál - Hagyományos rendezvényre készülnek a szervezők

Kultúra - 2021-05-14

Vörösszőnyeges, közönség előtt megrendezett, hagyományos filmfesztiválra készülnek a velencei mustra szervezői. A szeptember 1. és 11. között zajló 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál a pandémia után erős versenyprogrammal jelentkezhet a Variety szórakoztatóipari hírportál értesülése szerint.

A fesztiválon olyan régóta várt alkotásokat is műsorra tűzhetnek, mint Denis Villeneuve Dűne című filmje. Ezt azonban egyelőre a film forgalmazója, a Warner Bros. még nem erősítette meg.

Várhatóan Paolo Sorrentino The Hand of God című Toni Servillóval forgatott új drámája is a Lidón mutatkozik be. A második világháború idején Rómában játszódó Freaks Out című produkció, Gabriele Mainetti rendezése ugyancsak Velencében debütálhat, akárcsak a Honoré de Balzac Elveszett illúziók című klasszikus regénye nyomán született Lost Illusions, Xavier Giannoli filmje.

Tavaly a nagy filmfesztiválok közül csupán a velencei rendezett közönség részvételével megtartott, hagyományos, bár a járványügyi korlátozások miatt visszafogott mustrát.

A fesztivál megrendezése idén is különleges jelentőséggel bír Olaszország számára, mivel a járvány utáni újrakezdés erős szimbóluma. A korábbi bejelentés szerint a filmfesztivál nemzetközi zsűrijének elnöke az Élősködők Oscar-díjas dél-koreai rendezője, Bong Dzsun Ho lesz. A mustrán Az élet szép című Oscar-díjas film színész-rendezője, Roberto Benigni életműdíjat kap.