Markó András mint táj-, életkép- és állatfestő tett szert nagy hírnévre és elismertségre. Műveinek kidolgozottságát, kompozícióját tekintve hű tanítványa festőművész apjának, tájképei mégis könnyen megkülönböztethetőek legnagyobb mesterének alkotásaitól.
. Festői világuk hasonlóságára és alapvető különbségére találóan mutat rá Szana Tamás, Markó Károly első monográfusa 1898-ban: ,,Markó András atyjához hasonlólag rajong a szép olasz természetért, s ábrázolására az ő festéktábláján is megvannak a könnyed és ragyogó színek; a regék világa azonban őt már nem vonzza, s a felhőtlen égbolt alá, a mezők buja füvére a mithosz és a biblia alakjai helyett kecskéket és teheneket őrző pásztorokat telepít.” Markó András tájképein a klasszikus tájfestészet háromsíkú kompozíciós elvét alkalmazza: az előtér ad hangsúlyt a legkidolgozottabb középtérnek, ahová általában népi életképi jeleneteket helyez a művész, a tekintetet a távolba vezető harmadik sík többnyire a jellegzetes olasz táj
Itáliai táj pihenő pásztorcsaláddal, 1866
Az aukción szereplő festmény Markó András képeinek stílusát kitűnően képviseli. Markó 1866-ban festette a képet, amely legszebb festményei közé sorolható. Áttekinthető tiszta szerkezet, meleg tónusú koloritja, bukolikus hangulata, összhatásának festői egysége teszi megragadóvá a képet. Természet, ember és állat csodálatos harmóniáját ábrázolja a festmény egy hétköznapi jelenetben megragadott idilli pillanat művészi megörökítése által. Szana Tamás előbbi idézete teljes mértékben igaz erre a képre.