A 2008-as XIV. Alternatív Színházi Szemle az előző 5 szegedi év után új helyszínen - ám az előző évek tevékenységeinek folytatásaként szeptember 12. és 16. között, Debrecenben lesz.
Az Alternatív Színházi Szemle a független színházi terület eredményeinek megismertetését célozza, az aktuális évben született – különböző műfajú – alkotásokat gyűjti össze és bocsátja szemlére.
Az Alternatív Színházi Szemle továbbra is azzal az igénnyel lép fel, hogy exkluzív és átfogó képet adjon azokról a magyar színházi és tánc előadásokról, amelyek a legmarkánsabb erővel és a legeredetibb formában képviselik azt, amit ma Magyarországon valamiféle „alternativitásnak” lehet nevezni.
Ami a kőszínházaknak a POSZT, az az alternatív és független színházaknak az Alternatív Színházi Szemle – az éves, rendszeres és legrangosabb seregszemle: mértékadó és kiemelt fontosságú bemutatkozási fórum.
A előző évek gyakorlatától eltérően a Szemle karakterének, programjának kialakítását, szervezését és lebonyolítását a BESZT (Befogadó Színházak Társulása) és az FSZSZ (Független Színházak Szövetsége) közösen végzi. A két szervezet együttműködésének lényege, hogy míg az FSZSZ a szakmai kvalitásért, addig a BESZT a logisztikai, szervezési és adminisztratív feladatok ellátásáért, a fesztivál lebonyolításáért vállal felelősséget.
A Szemle központi eseményét a meghívott színházi előadások – a versenyprogram - képezik, melyet a mindenkori válogató az évad kínálatából állít össze.
A 2008-as versenyprogram válogatója és a XIV. Alternatív Színházi Szemle Kiemelt meghívottja:
ÁRVAI GYÖRGY
Árvai György a következőképpen fogalmazta meg a válogatási szempontjait: olyan előadásokat keres, amelyek összeköttetésbe hozhatóak az ÁTHALLÁS, ÁTLÁTÁS, ÁTJÁRÁS fogalmaival.
A Szemle rangját növeli a kiváló szakemberekből álló zsűri, amelynek tagjai a következők: Karsai György, Káel Csaba, Varga Mátyás.
Az Alternatív Színházi Szemlét a versenyprogramon túl igazi fesztivállá varázsolják a társművészetek széles körét felvonultató, egész napos programok, koncertek, előadások, szakmai fórumok.
A XIV. Alternatív Színházi Szemle programja:
SZEPTEMBER 12. (péntek)
14.00 Bartal Kiss Rita "Az ég tündérszoknyakék…" című kiállításának megnyitója Vojtina Bábszínház
18.30 Megnyitó Szabadtéri Színpad
19.00 SzínészTáncZenekar Szabadtéri Színpad
21.00 Mobil Front Műhely és a DrámaMa produkciója a.N.N.a – Attempts on Her Life Martin Crimp (r.: Göttinger Pál) (versenyprogram)′90 Debreceni Csokonai Színház – Nagyszínpad
SZEPTEMBER 13. (szombat)
11.00 Szakmai beszélgetés Vojtina Bábszínház
18.00 Kosztolányi Dezső Színház-Urbán András Társulata (Szerbia) Brecht - The Hardcore Machine (r.:Urbán András) (versenyprogram) ′60 Debreceni Csokonai Színház - Horváth Árpád Stúdió
20.00 Tünet Együttes-Szabó Réka Társulata Alibi (r.: Szabó Réka) (versenyprogram) ′90 Víg Kamara Mozi
22.00 Élőkép Társulat Végtelen (r.: Bársony Júlia) (versenyprogram) ′90 Vojtina Bábszínház
SZEPTEMBER 14. (vasárnap)
11.00 Szakmai beszélgetés Vojtina Bábszínház
16.00 Holdvilág Kamaraszínház Emigránsok (r.: Máté Krisztián) (versenyprogram) ′110 Pályaudvar
19.00 Holdvilág Kamaraszínház Emigránsok (r.: Máté Krisztián) (versenyprogram) ′110 Pályaudvar
20.30 Fabula Rasa koncert Szabadtéri Színpad
SZEPTEMBER 15. (hétfő)
11.00 Szakmai beszélgetés Vojtina Bábszínház
17.00 Gergye Krisztián Társulata Melankólia (r.: Gergye Krisztián) (versenyprogram) ′75 Kölcsey Központ – Nagyterem
18.30 Péterfy Bori & Love Band koncert Szabadtéri Színpad
20.00 SPACE színház (H-NL) Holland Cunami - Drowning in Europe (versenyprogram) ′60-75 Pályaudvar
SZEPTEMBER 16. (kedd)
11.00 Szakmai beszélgetés Vojtina Bábszínház
17.00 Bemutatkozik a válogató! Ágens és a Természetes Vészek Kollektíva IPSUM – önmagadat ′65 (versenyprogramon kívül) Vojtina Bábszínház
18.30 Díjkiosztó MODEM udvar
19.00 Kiss Erzsi Panchan koncert Szabadtéri Színpad
21.00 Tomprincz & the Ex zenekar MODEM udvar