Komoly- és könnyűzenei koncertek, könyvbemutatók mellett kiállítás várja az érdeklődőket augusztus végétől november közepéig a Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztiválon.
A fesztivál rendezvényei a szegedi Új zsinagóga köré csoportosulnak, itt rendezik Antal Gábor dzsesszzongorista, zeneszerző nemzetközi sikereket is elérő triója és Szőke Szandra énekes, dalszövegíró közös koncertjét augusztus 30-án.
Szintén Magyarország második legnagyobb zsinagógájában lép föl a Sárik Péter Trió és az együtteshez énekesként csatlakozó Falusi Mariann, akik szeptember 6-án mutatják be sikersorozatuk, a Jazzkívánságműsor legújabb elemét, amelyen kizárólag magyar dalok hallhatók egyedi feldolgozásban.
A közelmúltban hagyománnyá vált, hogy különböző egyházak képviselői fontos társadalmi kérdésekről beszélgetnek a zsinagógában. Szeptember 11-én a függőségek témája kerül terítékre.
A fesztivál visszatérő vendége a Szegedi Szimfonikus Zenekar, amely szeptember 13-án koncertezik az Új zsinagógában, két nappal később pedig az egyedi hangzásvilágú Maszkura és a Tücsökrajt hallhatja a közönség.
Szeptember 18-án Szeged egyik legszebb klasszicista műemlékét, a Lipovszky testvérek, Henrik és József tervezte Régi zsinagógát és a Löw Immánuel rabbi iránymutatása alapján Baumhorn Lipót megálmodta Új zsinagógát járhatják be az érdeklődők.
Két nappal később Csanádi László tart orgonakoncertet, majd szeptember 22-én a Szegedi Zsidó Hitközség székházában a Löw-könyvtár történetével ismerkedhetnek meg a vendégek Ábrahám Vera Szegedtől Jeruzsálemig című kötetének bemutatóján.
Tardoss-Tauszig Ármin végzettsége szerint vasúti mérnök volt, személye mégis leginkább grafikai és szobrászati munkái miatt maradt emlékezetes. Szeged művészeti életének aktív szervezőjeként szoros barátságot ápolt Juhász Gyulával, s támogatta József Attilát is. Életéről és munkáiról október 6-án nyílik kiállítás.
A hónap végén Fodor Péter a báró Jósika Miklós zsidó cserkészcsapat történetéről írt könyvét, majd november 10-én Molnár Judit és Frojimovics Kinga a szolnoki zsidóság deportálásáról szóló kötetét mutatják be a hitközség székházában.
A fesztivál hangversenyeinek sorát Varnus Xavér orgonakoncertje zárja november 6-án.