Szövetségi börtönben tölti következő 24 évét Jeffrey Skilling, az Enron volt vezérigazgatója. Skilling volt az egyik irányítója annak a később "kreatív könyvelés" néven elhíresült csalássorozatnak, amelynek hatására összeomlott az USA egyik legnagyobb energetikai cége.
A manipulált jelentésekkel az Enron-papírok szárnyaltak ugyan, de miután a cég 2001-ben csődöt jelentett, a befektetők több milliárd dollárja veszett oda.
Több mint 24 év börtönre ítélte a texasi Houston bírósága Jeffrey Skillinget az Enron volt energetikai óriáscég egykori vezérigazgatóját. Skillinget még júniusban találta bűnösnek a bíróság az ellene felhozptt 19 vádpontban. A bennfentes kereskedésért, összeesküvésért és a csalásért 20-tól 30 évig terjedő börtönbüntetésre számíthatott. Szintén Skillinggel együtt vádolták Kenneth Lay korábbi Enron főnököt, ő azonban a per folyamán elhunyt - tudósít a CNN.
A bíróság előtt Skilling ártatlannak vallotta magát, sztoikus nyugalommal hallgatta végig az ítéletet. Ügyvédje csak annyit kért Sim Lake bírótól, hogy mérsékelje védence ítéletét tíz hónappal. Ezt azért kérték, hogy Skilling alacsonyabb biztonsági fokozatú börtönbe kerülhessen. Skillinget megbilicselve vezették el. A volt Enron-vezérigazgató háziőrizetben marad addig, amíg a hatóságok eldöntik, melyik szövetségi börtönben kell leülnie büntetését. Skilling várhatóan az észak-karolinai Butner szövetségi börtön vendégszeretetét élvezi majd két és fél évtizedig.
"Nyilvánvalóan lehangol a mai ítélet, de nem híbáztatom a bírót semmiért" - nyilatkozta az amerikai gazdaság történetének egyik legnagyobb csalását végrehajtó vezérigazgató az ítélethirdetés után. Skilling elmondta: hosszabb távon fellebbezni próbálnak majd, ugyanakkor úgy érzi, semmi olyat nem tett, ami illegális lett volna - írja a BBC News.
Az Enron-ügy 2001-es kirobbanása megrengette a bizalmat az USA nagyvállalatai iránt. A csalás a könyvelés manipulálásán alapult: az Enronnál úgy könyveltek, hogy abból egy jól működő, adósságokkal nem rendelkező vállalat képe tűnjön elő. A vállalat részvényei 1998-ban még csak 30 dolláros áron forogtak a tőzsdén, ez azonban 2001-re már 80 dollár körülre mászott fel. A probléma csak az volt, hogy a mindenkit elkápráztató gyorsjelentések ellenére az Enron időközben több mint 30 milliárd dolláros adósságot halmozott fel.
A vállalat 2001-ben jelentett csődöt. Több mint 21 ezer ember maradt munka nélkül. Az alkalmazottak még a nyugdíj-megtakarításaikat is elveszítették. Az Enron részvények egyik napról a másikra értéktelenedtek el, több milliárd dolláros kárt okozva ezzel az amerikai tőzsdei befektetőknek. A vállalat gyakorlatilag magával rántotta a mélybe a teljes piacot. Ugyanakkor kiderült: több más, addig sikeresnek vélt nagyvállalatnál is a kreatív könyvelés állt a csodálatosnak hitt jelentések mögött.