Belgium Kínától való egyre növekvő kereskedelmi függősége nagyobb éberséget igényel - figyelmeztetett a belga nemzeti bank (NBB) pénteki sajtóközleményében.
Az NBB aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Európa túlzott mértékben függ Kínától, mint stratégiai áruk elsődleges szállítójától. Ez vonatkozik szerintük kulcsfontosságú termékekre olyan területeken, mint a nemzetbiztonság, az egészségügy, az energia, valamint a zöldebb és digitális eljárásokra való átállás.
"A Kínából származó import új csúcsokat ért el Európában, amit a több ágazatban tapasztalható kínai túltermelés és az agresszív kínai iparpolitika is ösztönzött. Belgiumban is növekszik a kínai import" - hívta fel a figyelmet az NBB.
Noha Belgium közvetlen kitettsége a kínai importnak és exportnak alacsony az uniós átlaghoz képest, összetétele megváltozott az elmúlt években. A hangsúly a textilekről és a játékokról a fejlettebb termékekre, például az elektronikára és az elektromos járművekre helyeződött át. A bank azt is megjegyzi, hogy Belgium Kínába irányuló exportjában egyre nagyobb arányban szerepelnek vegyipari termékek.
A közlemény szerint a belga import mintegy 200 stratégiai terméke közül körülbelül 50-nél nagymértékű a kínai szerepvállalás. Ezek a vitaminoktól és az ipari vegyi alapanyagoktól az acélrudakig, a LED-lámpákig és az állandó mágnesekig terjednek. Az olyan iparágak, mint a textilgyártás és az elektronika a nemzetközi ellátási láncokon keresztül közvetve is függnek a kínai termeléstől.
Az NBB továbbá hangsúlyozza, hogy nyomon kell követni az EU Kínával való kereskedelmi kapcsolatának alakulását, mivel a belga döntéshozók és cégek egyre inkább tapasztalják a Kínához kapcsolódó kockázatok csökkentését célzó európai stratégia következményeit.
"Elengedhetetlen, hogy továbbra is figyelemmel kísérjük Belgium Kínával szembeni kereskedelmi kitettségének alakulását, valamint az európai politikákat ezen a területen" - áll az NBB felhívásában.