A moszkvai rendőrség nem indít eljárást a Space együttes alapítója ellen

- A moszkvai rendőrség nem látja okát, hogy zsarolás miatt eljárást indítson Didier Marouani, a nyolcvanas években befutott Space együttes alapítója ellen, aki szerzői jogi konfliktusba keveredett Filipp Kirkorov bolgár-orosz popénekessel és zeneszerzővel - közölték hivatalos forrásokra hivatkozva szerdán orosz hírügynökségek.

Marouanit és ügyvédjét, Igor Trunovot a rendőrség kedd este őrizetbe vette, kihallgatta, majd szabadlábra helyezte. A francia előadóművészt és jogi képviselőjét az őrszobára egy bankfiókból szállították be, ahová azért érkeztek, hogy szándékaik szerint peren kívüli megállapodást írjanak alá Kirkorovval.

A találkozót azonban, mint az utóbb kiderült, Marouani nem Kirkorovval, hanem két "hivatásos" tréfacsinálóval, az Oroszországban Lexus álnéven ismertté Alekszej Sztoljarovval és a Vovan néven is emlegetett Vlagyimir Kuznyecovval levelezte le. Ők voltak azok is, akik Vlagyimir Putyin nevében tavaly felhívták telefonon Elton John brit rocksztárt, aki elhitte, hogy valóban az orosz elnökkel beszélt. Lexus és Vovan ismert politikusokat is rászedett korábban, köztük Petro Porosenko ukrán elnököt.

A két "pranker" az e-maileket, amelyben "megállapodtak" arról, hogy a vitatott zenemű miatt Marouani egymillió eurót kap, Kirkorov ügyvédjének rendelkezésére bocsátotta, aki rágalmazás és zsarolás miatt feljelentést tett.

A konfliktus oka Kirkorov Zsesztokaja ljubov (Kegyetlen szerelem) című száma, amely Marouani szerint az ő Symphonic Space Dream című szerzeményének átkomponálása. A francia zenész bíróságon próbálta meg elérni, hogy Kirkorov számára megtiltsák a vitatott zenemű előadását és 75,3 millió rubel (340 millió forint) kártérítést követelt. Az orosz törvényszék a keresetet elutasította, ezért Marouani bejelentette, hogy amerikai bírósághoz kíván fordulni.

Párhuzamosan lefolytatott szakértői vizsgálatok egymásnak ellentmondó eredményre jutottak Kirkorov slágerének eredetiségével kapcsolatban.