Nem köthetnek munkaszerződést többé a romániai oktatási, egészségügyi, szociális intézmények és sportegyesületek olyan személyekkel, akiket szexuális bűncselekmények elkövetése miatt vett nyilvántartásba a belügyminisztérium. Az erről szóló törvénymódosítást szerdán ellenszavazat nélkül fogadta el a bukaresti képviselőház.
A kihirdetésre váró jogszabály azt is kizárja, hogy a szexuális bűnözőkként nyilvántartott személyek önkéntesként, vagy más minőségben létesítsenek kapcsolatot bármilyen intézménnyel vagy szervezettel, ahol tevékenységük során kiskorúakkal, idősekkel, fogyatékkal élőkkel, vagy bármilyen kiszolgáltatott helyzetben lévő személlyel kerülnének kapcsolatba.
Az érintett kategóriába tartozó magán- és közintézmények vezetői kötelesek a munkaszerződések megkötése, vagy az önkéntesek alkalmazása előtt erkölcsi bizonyítványt kérni az illetőktől. Ennek elmulasztása ezentúl bűncselekménynek minősül, amit hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetnek.
A bukaresti kormánypártok - köztük a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - törvényhozói által kezdeményezett törvénymódosítás indoklása szerint már a szexuális bűncselekményekért jogerősen elítélt személyek nyilvántartásba vételét elrendelő, 2019-ben elfogadott törvény is azt a célt tűzte ki, hogy távol tartsa a - visszaesésre általában hajlamos - szexuális bűnözőket potenciális áldozataiktól, de nem rendelkezett egyértelműen arról, hogy az érintett intézményeknek meg kell tagadniuk a munkaszerződés megkötését, ha az illető nem mutatja be erkölcsi bizonyítványát.
A két évvel ezelőtt iktatott törvénymódosítás kezdeményezőinek megkeresésére a bukaresti belügyminisztérium nem adott választ arra, hogy hány szexuális bűnöző szerepel a nyilvántartásban, de az akkori igazságügyi miniszter egy nyilatkozatában 65 ezerre becsülte a Romániában nyilvántartásba vett szexuális bűnözők számát.
A kiszolgáltatott helyzetben lévő személyekkel foglalkozó intézmények és szervezetek azáltal tudhatják meg, hogy egy potenciális alkalmazottat szexuális bűnözőként tartják-e nyilván, hogy erkölcsi bizonyítványt kérnek tőle, amit az érintett akár online is kiválthat.