A pápa jövő heti törökországi látogatása elleni tiltakozásul egy nacionalista török párt tagjai Isztambulban elfoglalták az Aja Szofija épületét. A rendőrség a Nagy Egység Pártja negyven tagját vette őrizetbe a VI. században épült egykori bizánci székesegyházban, amelyet a város oszmán kézre kerülése után mecsetként működött.
A római katolikus egyház feje, XVI. Benedek november 28. és december elseje között tervezi látogatását. A tiltakozáson készült videofelvételek tanúsága szerint több tucatnyi ember hatolt be az épületbe "Allah hatalmas" felkiáltással, majd letérdepelt, hogy muzulmán imát mondjon el.
A tüntetők a pápát figyelmeztetve azt is kiabálták, hogy ne kövessen el hibát, ne éljen vissza a (tüntetők) türelmével.
A tervek szerint XVI. Benedek felkeresi majd az Aja Szofiját, amely ezer éven át a világ legnagyobb keresztény templomainak egyike volt. Később, amikor 1453-ban az oszmán seregek elfoglalták a Bizánci Birodalom fővárosát, Konstantinápolyt, az Aja Szofiját mecsetté alakították át. Az épületben, amely jelenleg múzeumként működik, tilos minden nyilvános vallási szertartás.
(MTI)