A tudósító nélküli napilap esete.

Azt olvasom egyik kedvenc internetes napilapom- a debreceninapilap.hu – nekem is elküldött hírlevelében, hogy milliárdokra pályázhatnak az egyetemek. A ww.debreceninapilap.hu szerint Veres János pénzügyminiszter az alábbiakat mondta:

"A kormányzat feladata az egyetemek kutatás-fejlesztési forrásainak biztosítása, és az Új Magyarország Terv tartalmazza is ezeket - mondta a pénzügyminiszter a Debrecenben, az egyetemi ipari park átadásakor."

        Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna! Ez jutott eszembe. Mentségemre szolgáljon, hogy jónéhányszor hallottuk osztálytársaimmal a Kossuth Gyakorló Általános Iskolában kedvenc történelemtanárunktól, Nagy Imrétől, majd később, ugyanezt a mondást, immár latinul, a Vegyipari Technikumban,  Joe bácsitól, azaz Dr.Oláh Józseftől, aki miatt majdnem történésznek mentem. A csacsiságok hallatán fakadt ki ilymódon két tanítómesterünk.

   A mondásra emlékezve,  a debreceni szerkesztőség, vagy tudósító nélkül működni próbáló, egyébként Pécsett szerkesztett debreceni napilapnak jelzem, hogy szó sem volt arról amit leírtak. Meg egyébként nem adták át az egyetemi ipari parkot. ( A történtek az Indexdebrecen.hu  tudomány rovatában olvasható tudósításból is kiderülnek.)    A tények iránti tisztelettel jelzem, hogy álltunk a szántóföldön, ott, ahol majd lesz a Debreceni Egyetem ipari parkja, valamikor, s beszélgettünk a lehetőségekről.

       Azon az apróságon meg nem is akadunk fenn, hogy egyetlen ország egyetlen kormányzata sem képes az egyetemei kutatás-fejlesztési forrásait finanszírozni. Még az USA-ban is a magánegyetemek és a magánalapítványok jelentik a tudományos kutatás egyik legfontosabb bázisát.

(Az egyébként stimmel, hogy Veres János Debrecenben volt).

H.I.