A vádesküdtszék meghallgatta Mike Pence volt amerikai alelnököt a 2021-es hatalomátadás körülményeiről

Tanúként jelent meg az amerikai szövetségi vádesküdtszék előtt Mike Pence volt amerikai alelnök a 2021-es elnöki hatalomátadást körülményeit vizsgáló eljárás keretében csütörtökön.

Donald Trump egykori alelnökét zárt ajtók mögött hallgatták meg Washingtonban a Szövetségi Kerületi Bíróságon, ahova kötelező jellegű idézést kapott, és eskü alatt kellett vallomást tennie.

Mike Pence-t kulcsfontosságú tanúként emlegetik az ügyben, amely Donald Trump felelősségének megállapításáról szól a 2021-es hatalomátadás eseményei során és, amelyet a jelenlegi igazságügyi miniszter által kinevezett különleges ügyész, Jack Smith felügyel.

Mike Pence korábban nyilvánosság előtt is beszélt arról, hogy egykori fehér házi főnöke, Donald Trump, 2021 januárjának elején próbált rá nyomást gyakorolni, hogy alelnökként késleltesse Joe Biden amerikai elnök győzelmének kongresszusi jóváhagyását, mint a szenátus elnöke. Állítása szerint ezt visszautasította, ami konfliktust idézett elő közte és Donald Trump között.

Mike Pence az esküdtszék kötelező jellegű idézését, a rá vonatkozó jogi mentességre hivatkozva, korábban bíróság előtt támadta meg, amely ,részben helyet adva a kérelmének, úgy döntött, hogy a meghallgatáson nem kell nyilatkoznia a szenátus elnökeként tett lépéseiről, ugyanakkor Donald Trump cselekedeteit érintően válaszolnia kell az esküdtszék kérdéseire.

2021. január 6-án a Donald Trump mellett tüntető tömeg egy része, áttörve a biztonsági kordont, betört a törvényhozás épületébe, a Capitoliumba, ahol megzavarta a törvényhozás alakuló ülését Washingtonban