A kolumbiai Cartagenában ünnepélyesen aláírták hétfőn a kormány és a FARC gerillaszervezet békeszerződését, amely a latin-amerikai országban 52 éve tartó fegyveres konfliktusnak vet véget.
A "Végső megállapodás a konfliktus befejezéséről, a stabil és tartós béke megteremtéséről" címet viselő dokumentumot a cartagenai Zászlók terén látta el kézjegyével Juan Manuel Santos kolumbiai államfő és Rodrigo Londono, alias Timochenko, a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) szélsőbaloldali gerillaszervezetének vezetője. Az elnök ezután egy békegalambot formázó kitűzőt adott át a FARC vezetőjének, aki az ingére tűzte azt.
A kolumbiai közszolgálati televízió élő közvetítésben sugározta a szabadtéren megrendezett aláírási ceremóniát, s az adást a spanyol közszolgálati televízió is átvette.
"Sok éven át, sőt, vannak, akik egy életen át csak a fájdalmat ismerték. Önök több mint 200 ezer ember halálát gyászolták. Tudom, hogy néha úgy tűnt, a konfliktus sosem ér véget, és ez beárnyékolta napjaikat és jövőjüket" - fogalmazott Ban Ki-Moon, ENSZ-főtitkár, aki az ünnepélyes aláírást követően megnyitotta a felszólalók sorát.
Kifejezte reményét, hogy a kolumbiai népnek sikerül túllépni a fájdalmon, és köszönetet mondott minden országnak, amely közreműködött a békefolyamatban, kiemelve közülük Kubát, Norvégiát, Chilét és Venezuelát. Hangsúlyozta: ez a megállapodás nem csupán a fegyveres konfliktus végét ígéri, hanem garantálja a politikai részvételt is mindenki számára.
A FARC vezetője ünnepi beszédében bocsánatot kért a több mint fél évszázadon át tartó harcok áldoztaitól és hozzátartozóiktól mindazért a fájdalomért, amit okoztak. Rodrigo Londono kiemelte: senki se kételkedjen abban, hogy "fegyvertelenül" tartanak a politika felé, be fogják tartani a megállapodást, és azt várják, hogy a kormány is így tegyen. A gerillavezér békét kívánt az egész világnak, külön említve az izraeli és palesztin népet, valamint Szíriát.