Amerikai segítséggel buktatták le Bukarestben a román állampolgárság odaítélésével üzérkedő közalkalmazottakat

Az amerikai Secret Service - az elnök biztonságáért felelős titkosszolgálat - segítségével leplezték le Bukarestben a bevándorlási hivatal román állampolgársággal üzérkedő tisztségviselőit - közölte pénteken a román legfelső semmítő- és ítélőszék mellett működő ügyészség.

  Az ügyben 11 gyanúsított, köztük négy köztisztviselő előzetes letartóztatását rendelte el pénteken a bukaresti táblabíróság, akiket a csütörtöki házkutatások során vettek őrizetbe.

A román ügyészek és rendőrök csütörtökön összehangolt házkutatási akciókkal számolták fel azt a szervezetet, amely a gyanú szerint moldovai állampolgárokat segített hozzá csúszópénz ellenében román útlevél megszerzéséhez. Az ügyészség közleménye szerint a tettenérés előkészítésében a román hírszerző szolgálat is közreműködött, a bizonyítékok beszerzésében pedig az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége és a Secret Service segített. A román vádhatóság szerint az amerikai támogatás a gyanúsítottak közötti pénzátutalások dokumentálásában nyilvánult meg.    

 

A román sajtó - ugyancsak ügyészségi forrásokra hivatkozva - egyéb részleteket is közölt az ügyről. Az Adevarul online kiadása szerint több mint ezer moldovai állampolgár volt bejelentve egyetlen bukaresti lakcímre, és a bűnszervezet segítségével olyanok is megszerezték az EU-ban szabad mozgást biztosító román útlevelet, akik sosem jártak Romániában. A portál úgy tudja: a bevándorlási hivatal korrupt hivatalnokai ötven euróért hunytak szemet afölött, hogy a kérelmező nem jelent meg személyesen előttük a román állampolgárság igénylésekor, a román útlevél kiadásáért pedig száz eurót kértek. 

 

    Románia évek óta könnyített eljárással ad román állampolgárságot azoknak a külföldieknek, akiknek a felmenői valamikor román állampolgárok voltak. A legtöbb kérelmező a négymilliós lakossággal rendelkező Moldovai Köztársaságból érkezik (a volt szovjet köztársaság területének nagy része a két világháború között Romániához tartozott). Az Evenimentul Zilei című lap internetes oldalának értesülései szerint eddig több százezer moldvai kapott román állampolgárságot, bukaresti hatóságok pedig egymillió bevándorlási kérvényre számítanak.