Április végén tartja a bemutatóját a német közszolgálati ZDF televízió a Honigfrauen címmel tavaly nyáron Magyarországon forgatott filmsorozatnak, amely az egykori NDK titkosügynökeinek Balatonnál játszódó kémtörténeteként kerül a nézők elé.
A sorozatokkal foglalkozó német tvwunchliste hírportál közlése szerint a háromszor 90 perces epizódokból álló, Magyarországon készített széria premierjét április 23-án tartja a ZDF. Egy-egy héttel később, ugyancsak vasárnap este, főműsoridőben kerül a nézők elé a következő két epizód.
Daniel Mann, a film producere - aki egyebek mellett Hajdu Szabolcs Bibliotheque Pascal című filmjénél is producerként dolgozott - az októberben Zalacsányban befejezett forgatás idején elmondta: a sorozat teljes egészében Magyarországon készült. Az 1986-ban játszódó fikciós történet szerint az NDK-ból induló huszonéves testvérpár, Catrin és Maja először nyaral a Balatonnál, ahol a keletnémet titkosszolgálat, a Stasi ügynökei árgus szemekkel figyelik a keletnémet turisták és a nyugati vendégek kapcsolatait.