Az egyik legveszélyesebb nemzetközi bűnbanda több mint 200 tagját tartóztatták le az Egyesült Államokban

Az egyik legveszélyesebb nemzetközi bűnbanda több mint 200 tagját tartóztatták le csütörtökön az Egyesült Államok több államában.

A Mara Salvatrucha, vagy közismertebb nevén az MS-13 bűnbanda az 1980-as években Los Angelesben alakult, közép-amerikai, elsősorban El Salvadorból származó bűnözők hozták létre. A bűnszervezet az 1990-es évekre már behálózta az Egyesült Államokat, Kanadát, Mexikót és Közép-Amerikát is, és becslések szerint mostanra akár 70 ezer tagja is lehet.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a Bevándorlási és Vámhatóság (ICE) csütörtök esti bejelentése szerint október 8-tól november 13-ig több amerikai városban tartottak razziát, amelynek során 214 ember tartóztattak le: 16 amerikai és 198 külföldi állampolgárt. A külföldiek közül mindössze öten tartózkodtak jogszerűen az Egyesült Államokban, több mint 60 bűnöző pedig kíséret nélküli kiskorúként érkezett az országba.

Tom Homan, az ICE helyettes igazgatója újságíróknak kijelentette: "még nem fejeztük be a munkát, s addig nem is tekintjük befejezettnek, amíg teljesen fel nem számoljuk ezt a szervezetet". Homan emlékeztetett arra is, hogy Donald Trump elnök elsődleges fontosságúnak nevezte az MS-13 felszámolását. Az ICE támogatja ezt a célkitűzést - tette hozzá Homan. Donald Trump júliusban látogatást tett egy New York-i rendőrképző főiskolán ahol beszédében külön kitért az MS-13 jelentette veszélyekre. "Felszámoljuk ezt a becstelen bűnözői kartellt" - fogalmazott. A mostani razzia néhány hónap leforgása alatt a második volt.

Jeff Sessions igazságügyi miniszter közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta, hogy az MS-13-nak 40 szövetségi államban mintegy 10 ezer tagja van, és ma az Egyesült Államokban ez az egyik legveszélyesebb bűnszövetkezet.

Az MS-13 bűnlajtsromán kábítószer-, fegyver- és emberkereskedelem, rablások, zsarolások és gyilkosságok szerepelnek. Amerikai sajtójelentések szerint a bandatagok különösen kegyetlenek: nem agyonlövik az áldozataikat, hanem elvágják a torkukat és hagyják, hogy kínhalált haljanak. Rendkívül nagy számban vannak jelen Kalifornia nagyvárosaiban, a texasi Houstonban, Washington DC-ben, New Jersey államban és Bostonban. A tagok testét és gyakran arcát is bandatetoválások borítják.

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza