Az Európai Unió tagállamai hétfőn Brüsszelben véglegesen elfogadták a szervezet 2007-2013 közötti kutatás-fejlesztési költségvetését, amely 54,5 milliárd eurót tesz majd ki: ez 60 százalékkal nagyobb, mint a jelenleg érvényes keretterv összege.
A megállapodást még az Európai Parlamentnek is szentesítenie kell. Az EU egyszersmind jóváhagyta azt az egyezséget, amelynek értelmében Franciaországban nemzetközi együttműködéssel felépítik a kísérleti fúziós reaktort, az ITER-t.
Ez a következő évtizedek egyik legfontosabb tudományos programja: ha a reaktor beválik, azaz kiderül, hogy az atomok fúziója (az a jelenség, amely a csillagokban zajlik) gazdaságosan felhasználható áramtermelésre, akkor a világ a jelenleginél olcsóbb, tisztább, biztonságosabb és ráadásul kimeríthetetlen energiaforrást találna.
Az ITER-t egy nemzetközi konzorcium építi fel, amelynek az EU mellett az Egyesült Államok, India, Kína, Japán, Dél-Korea és Oroszország a tagja.
Még ebben az évben e hat államnak is ratifikálnia kell a szerződést, hogy az építési folyamat jövőre beindulhasson. A reaktor létrehozása mintegy 10 milliárd euróba kerül majd: az EU - amely hatalmas harcot vívott, hogy a terv helyszíne Franciaországba, s ne Japánba kerüljön - nagyjából az összeg felét állja.
Az Európai Unió egyébként nagy riválisaihoz, az Egyesült Államokhoz és Japánhoz képest tudományos területeken az elmúlt évtizedben lemaradóban volt. Miközben 2002-ben azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a tagállamok hazai össztermékük (GDP) 3 százalékát fordítsák kutatás-fejlesztésre, a huszonötök még ma is csak 1,9 százaléknál tartanak, miközben az Egyesült Államokban 2,6 százalékos, Japánban pedig egyenesen 3,1 százalékos ez a mutató.
(MTI)