Két ember megsebesült, több régióban károk keletkeztek az
orosz hadsereg újabb kombinált légicsapásának következtében.
Az orosz hadsereg 9 szárnyas rakétát és 355 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen hétfőre virradó éjjel, két ember megsebesült, a célba talált, illetve lelőtt támadó eszközök lezuhanó roncsai összesen 15 helyszínen okoztak károkat - közölték katonai és helyhatósági forrásokra hivatkozva vezető ukrán hírügynökségek és hírportálok.
A légierő parancsnokságának a Telegramon közzétett hétfő délelőtti jelentése szerint az elmúlt éjjel az orosz hadsereg repülőgépekről indított összesen 9 szárnyas rakétával (manőverező robotrepülőgéppel), valamint 355 csapásmérő és megtévesztő drónnal támadt ukrajnai célpontokat.
A légvédelem mind a 9 rakétát lelőtte, emellett 288 drónt is megsemmisített. A jelentés szerint a drónok közül 255 eszközt lőfegyverekkel semmisítettek meg, 55-öt pedig rádióelektronikai eszközök bevetésével eltérítettek a pályájukról.
- áll a légierő hivatalos közleményében.
Az Ukrajinszka pravda hírportál Ivan Fedorov Zaporizzsja megyei katonai kormányzó Telegram-bejegyzése alapján azt jelentette, hogy Jurkivka községben egy családi házat ért találat, amelynek következtében megsebesült egy 60 éves nő és egy 52 éves férfi.
A katasztrófavédelem információi szerint
Az Ukrajinszka pravda jelentésében megjegyezte, hogy a hétfői már a harmadik egymást követő nagyszabású orosz kombinált légitámadás, amelyben a különböző típusú rakéták mellett több száz drónt is bevetettek.