Bejelentette lemondását Zuzana Dolinková szlovák egészségügyi miniszter pozsonyi sajtótájékoztatóján pénteken.
Dolinková azzal indokolta távozását, hogy nem kapott elegendő támogatást célkitűzései megvalósítására a kabinetben. A tárcavezető közlése szerint lemondását rövid időn belül az államfőnek is hivatalosan benyújtja.
A szlovák egészségügyi miniszter lemondása elsődlegesen a pozsonyi törvényhozás által csütörtökön jóváhagyott konszolidációs csomaggal, illetve annak az egészségügyet is érintő megszorításaival áll összefüggésben. A konszolidációs intézkedések részeként egyebek mellett az orvosok éves bérkorrekciójának üteme is lassulni fog. Ezzel összefüggésben a héten már tiltakozását fejezte ki a szlovák orvosszakszervezet (LOZ), amely szerint sok orvos munkaszerződést bonthat, amennyiben a kormány nem vonja vissza az őket érintő megszorításokat.
„A konszolidációs csomag mellett miniszterként nem tudom garantálni, hogy az egészségügyünk helyes irányba menjen (…), a közkiadások konszolidációját a szlovák egészségügy számára elfogadhatatlannak tartom”
– jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Dolinková, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte. A távozó tárcavezető szerint az orvosokat érintő konszolidációs intézkedések miatt az ágazatban dolgozók felmondásaira kell számítani, ami veszélyeztetheti az egészségügyi ellátást.
A második legerősebb kormánypárt – az államfővé választásáig Peter Pellegrini vezette – Hang (Hlas-SD) által az egészségügyi tárca élére jelölt Zuzana Dolinková a konszolidációs intézkedések mellett bírálta a koronavírus-járvány idején hozott intézkedések kivizsgálására kinevezett kormánymegbízott tevékenységét is.
Peter Kotlár, akit a legkisebb kormánypárt, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) jelölt a posztra, a járványügyi intézkedések kapcsán számos - az előző kormányzatok idején történt - következetlenségről, és az anyagi források nem hatékony, esetenként indokolatlan felhasználásáról számolt be.
Robert Fico szlovák kormányfő Dolinková távozására a kormányhivatal által az MTI-nek is eljutatott sajtóközleményben reagált. Ebben azt írta: tudomásul vette a tárcavezető lemondását, megköszöni eddigi munkáját, a távozás okait pedig nem kívánja kommentálni.