Bob Geldof visszaadja kitüntetését, mert azt a mianmari népirtást eltűrő Aung Szan Szú Kji is megkapta

- Visszaadja dublini kitüntetését Bob Geldof zenész, tiltakozásul az ellen, hogy a rohingja népirtást eltűrő Aung Szan Szú Kji mianmari vezető is megkapta az elismerést az ír fővárostól.

Geldof szerint Aung Szan Szú Kji viselkedése megdöbbentő és szégyent hoz a városra, amely a Freedom of the City of Dublin kitüntetéssel jutalmazta korábban a mianmari vezetőt - idézte a zenészt a BBC News hétfőn.

Mianmarból több mint 600 ezer rohingjának kellett Bangladesbe menekülnie a kormányerők ENSZ által etnikai tisztogatásnak minősített katonai erőszakhulláma miatt. Szú Kji azért került a bírálatok kereszttüzébe, mert nem lépett fel a rohingják védelmében. A Nobel-békedíjjal kitüntetett mianmari vezető a konfliktusról csak szeptember közepén nyilatkozott először, türelmet kérve.

Geldof, a Live Aid alapítója közleményében elítélte Szú Kjit, és azt írta, a mianmari politikus szégyent hoz Dublinra azzal, hogy összefüggésbe hozható a várossal a kitüntetés révén. Mint fogalmazott: nem akarja, hogy nevét bármilyen módon együtt emlegethessék a rohingják elleni népirtással kapcsolatba hozható személyével.

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza