"Bűnözési hullámtól" tart a brit kormány a román és bolgár EU-csatlakozás után

A bűncselekmények számának "robbanásszerű" növekedése fenyegeti Nagy-Britanniát Románia és Bulgária EU-csatlakozása után - írta egy belső kormányzati leiratra hivatkozva a szerdai The Sun.

A legnagyobb, naponta 10 millió olvasóhoz eljutó brit tömeglap elsőoldalas szerdai beszámolójában egy általa látott bizalmas figyelmeztetésből idéz. Eszerint a két balkáni ország csatlakozása után az utcai erőszakcselekmények, az embercsempészet, a prostitúció, az adóbűncselekmények és a bankkártya-csalások "katasztrofális" emelkedésére kell számítani Nagy-Britanniában.

 

A Tony Blair kormányfő elé terjesztett dossziét a lap szerint Liam Byrne, a belügyminisztérium bevándorlásügyi államminisztere és Geoff Hoon, a külügyi tárca EU-ügyi államminisztere állította össze. Az idézett leirat szerint az utcai banjegykiadó automatáknál elkövetett rablások 80-85 százalékát már most is román szervezett bűnözői csoportok követik el. Tavaly az ilyen bűncselekmények áldozataitól összesen 68,5 millió fontot (27,5 milliárd forint) raboltak el.

 

A The Sun által idézett figyelmeztetés az egyéb utcai erőszakcselekményekről azt írja: elsősorban az agresszív koldulás, a zsebtolvajlás, a táska- és mobiltelefon-lopás "ad okot aggodalomra". Mindemellett valószínű, hogy növekedni fog a két csatlakozó országból Nagy-Britanniába csempészett, prostitúcióra kényszerített nők száma.

 

"Problémákat okozhat" a hamis cigaretták csempészete, az áfa-csalás, valamint a bolgár és román úti okmányok "csalárd felhasználása" is - áll a londoni kormányzati leiratban. A brit kormány éppen a múlt héten jelentette be, hogy nem alkalmazza a januárban csatlakozó két új EU-tagállam esetében a nyitott kapuk politikáját, amelyet az előző, 2004-es bővítési körben Magyarország és a többi hét kelet-európai csatlakozó állam munkavállalói számára meghirdetett, lehetővé téve számukra a szabad munkavállalást Nagy-Britanniában.

 

John Reid belügyminiszter múlt heti hivatalos bejelentése szerint London egyelőre csak a mezőgazdaságot és az élelmiszer-feldolgozó ipart nyitja meg Románia és Bulgária alacsonyabb szakképesítésű munkavállalói előtt. Nekik is évi 20 ezer fő körüli kvótát határoz meg; a magasabb képzettségűek számára marad a jelenlegi, engedélyezéses rendszer.

 

Reid bejelentette azt is: a brit kormány a két országgal szemben csatlakozásuk pillanatáig, vagyis december 31-én éjfélig fenntartja a vízumkötelezettséget.